Foglalkoztatottság

2024.05.05. 09:00

Tovább csökkent a regisztrált álláskeresők létszáma tavaly áprilishoz és idén márciushoz képest is

A Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat (NFSZ) adatai alapján még egyszer sem volt olyan alacsony a regisztrált álláskeresők száma áprilisban, mint 2024-ben. Tavaly áprilishoz, valamint az előző hónaphoz viszonyítva is további, mintegy 5-5 ezer fővel csökkent a regiszterben szereplők köre, így abban jelenleg mindössze 230 ezren vannak – hívta fel a figyelmet pénteki közleményében Czomba Sándor, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára.

MW

Illusztráció:

Forrás: Shutterstock

Fotó: Bannafarsai_Stock

Hozzátette: 

a Gyurcsány-korszakhoz képest 1 millióval dolgoznak többen, miközben 2010-hez képest közel 400 ezerrel csökkent a munkát keresők száma.

Czomba Sándor kiemelte: a kormány továbbra is az aktivitás növelésén dolgozik, ennek érdekében elindította a tartósan álláskeresők támogatási programját, ami a foglalkoztatás szempontjából hátrányos helyzetben lévők elhelyezkedését érdemben elősegítheti. Emellett az uniós forrásból finanszírozott, Ifjúsági Garancia Plusz programra – ami a 30 év alatti álláskeresők munkához jutását segíti – is lehet már jelentkezni a területileg illetékes járási hivataloknál. Ebben a programban bértámogatási, lakhatási, illetve utazási támogatások igényelhetők a vállalkozások és az álláskereső fiatalok számára.

Az államtitkár kitért arra is, hogy 

Magyarországon a munkaerő-tartalék mintegy 300 ezer főre tehető, a regisztrált álláskeresők számán felül közel 60 ezer inaktív található hazánkban,

 akiket a gazdasági növekedés újraindítása érdekében minden lehetséges eszközt felhasználva be kell vonni a munkaerőpiacra.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában