Szakképzési centrum és tankerület

2024.04.05. 18:03

Tizenegy iskolaigazgatói pályázatot írtak ki

Öt középiskola és hat általános iskola vonatkozásában írtak ki pályázatot az igazgatói posztokra.

Forrás: duol.hu

A Dunaújvárosi Szakképzési Centrum fenntartásába összesen hat technikum tartozik, ezek közül pedig a Dunaferr Technikum és Szakképző Iskola, a Hild József Technikum, Szakképző Iskola és Szakiskola, a Kereskedelmi és Vendéglátóipari Technikum és Szakképző Iskola, a Rudas Közgazdasági Technikum, illetve a pusztaszabolcsi Szabolcs Vezért Technikum vonatkozásában írtak ki a pályázatot az igazgatói feladatok ellátására (egyébként a centrum hatodik intézménye a Lorántffy). Az igazgatói pályázatok mindegyikére május 6-ig lehet jelentkezni, a pozitív elbírálás esetén pedig öt évre kapnak vezetői megbízatást a nyertesek. A kiírásban azt is írják, hogy a munkakör legkorábban 2024. július 2-től lehet betölteni (vagyis ez azt jelenti, hogy ekkorra várható az elbírálásuk is).

A Dunaújvárosi Tankerületi Központ által fenntartott hat köznevelési intézmény tekintetében is kiírtak pályázatot az igazgatói feladatok ellátásra. Egyik sem dunaújvárosi intézmény, a pályázat az iváncsai, a sárbogárdi, két martonvásári, a mezőfalvi és a perkátai általános iskolát érinti. Ezekre a vezetői pozíciókra április 15-ig adhatják be a jelentkezéseket, és június 28-án várható az eredményhirdetés. A megbízatások öt évre szólnak ezen intézmények tekintetében is.

Szerző: Molnár Emese (duol.hu)

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában