2016.02.15. 16:39
Halálos tömegszerencsétlenség okozásával vádolják a sofőrt
Székesfehérvár - Ketten meghaltak, négyen súlyos, öten pedig könnyű sérülést szenvedtek abban a tömeges közlekedési balesetben, amely még 2013. március 14-én történt az M7-es autópályán Fejér megyében.
Sokak számára emlékezetes dátum ez, hiszen ezen a napon kezdődött az a havazás, amely március 15-ére akkora hótorlaszokat emelt Fejér megyében, hogy ezrek rekedtek a közutakon az elakadt autókban. Lapunk munkatársai jártak a balesetnél, és azt írták róla, hogy ilyen tömegszerencsétlenséget eddig csak filmen láttak...
Ezen balesettel összefüggésben állították bíróság elé azt a kamionsofőrt, akinek ügyében hétfőn is tartott tárgyalást a bíróság.
Archív fotó a 2013. március 14-én történt tömeges balesetről. Fotó: Koppán Viktor
A vádirat szerint a járműszerelvény Budapest felől Siófok irányába haladt a jeges úton a hófúvásban, amikor elérkezett a 71-es kilométerszelvénybe, ahol korában már több gépkocsi összeütközött egymással. A vádirat szerint a kamion itt öt autónak ütközött úgy, hogy például a közvetlenül előtte álló kocsit egy másik alá gyűrte. A baleset következtében ketten életüket vesztették, a sofőr pedig halálos tömegszerencsétlenséget okozó közúti baleset gondatlan okozásának vétségével került bíróság elé.
Hétfőn - bár úgy tervezték - mégsem hozott azonban ítéletet a bíróság az ügyben. A beszerzett szakértői vélemények közötti ellentmondás feloldása érdekében ugyanis a szakértők személyes, együttes kihallgatása vált szükségessé, s ezért a tárgyalást elnapolták. Az új tárgyalási határnap március 21.