Új ösvényen indulhatnak

2024.05.12. 10:30

Madártanösvényt alakíthatnak ki Fehérvárcsurgón

Talán nem véletlen az időzítés, hogy éppen a madarak és fák napján érkezett a sokak által várt örömhír a településre, mely szerint megnyerték azt a pályázatot, amely, pozitív elbírálás esetén, elősegíti egy madártanösvény szakszerű megvalósítását.

Palocsai Jenő

Illusztráció!

Forrás: pexels.com

A Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület(MME) 2024-ben ismét közzé tett egy felhívást, amelyben olyan települések jelentkezését várta, ahol a madár- és természetvédelmi beavatkozások még csak terv szinten léteznek, de szakszerű megvalósításukhoz segítségre van szükségük. A pályázat kiírója ez alkalommal nem csak az országos madártani, természetvédelmi szemléletformálási és oktatási program keretében várta a pályamunkákat, hanem ez egyben egy jubileumi pályázat is, hiszen idén 50 éves a MME.

Összesen öt település élhet azzal a lehetőséggel, hogy sikeres pályázat esetén madárbarát eszközökkel és szaktanácsadással támogatott tanösvényt hozzanak létre.

Fehérvárcsurgó hivatalos közösségi oldalára is kikerült e hír, mely szerint a pályázat sikeresen lezajlott és Fehérvárcsurgó kapta meg a lehetőséget egy madártanösvény kialakítására az 1501-5000 fő népességű települések között.

Az ötszáz fő alatti települések között Kissomlyó, az 1500 fő alattiak között pedig Nádasdladány és Véménd nyerte el a támogatást. A százezer fő alatti nagyvárosok nyertese Balatonalmádi volt. A 100 ezer fő feletti városok nem pályáztak, így ott nem hirdettek nyertest.

Fehérvárcsurgó polgármestere, Temesvári Krisztián maga is madárszerető ember, és ezt a szeretetet igyekszik átadni az új generációknak, így a helyi óvodában, iskolában, illetve a Károlyi-kastély kertjében gyakran van madáretetés, és odúkihelyezés is. A pályázati siker csak egy kis része a teljes projektnek és ezt az önkormányzat is tudja, ezért közleményében azt írja:

– Most kezdődik a munka dandárja, hiszen minden településre ellátogat az MME és közösen felmérjük, hogy a pályázatban kijelölt területre milyen és, a pályázati keretek között, mennyi természetbarát eszköz szükséges ahhoz, hogy a természetvédelmi célok is érvényesüljenek és, hogy a település lakosai is találkozzanak ezekkel az otthon is egyszerűen megvalósítható berendezésekkel.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában