Frissen Fejérből

2024.04.30. 20:00

A tánc közösségformáló ereje – Interjú Botos Józseffel

A tánc világnapja alkalmából Botos József, az Alba Regia Táncegyüttes egykori művészeti vezetője osztotta meg velünk azt, miben is látja a tánc varázsát és erejét.

Gombor Lili

Fotó: FMH-Archív / FG

Botos József, az Alba Regia Táncegyüttes egykori művészeti vezetője hatvanöt évet szentelt a táncművészetnek, amelyben számtalan sikert ért el. Bejárt négy földrészt, elnyert számtalan hazai és külföldi fesztivál díjat, többek között 1993-ban az Európa díjat, a Népművészetért díjat és az Örökös Kiváló Együttes címet is. A tánc világnapja alkalmából beszélgettem vele a tánc értékéről, közösségformáló erejéről és mindenről, amit a táncról tudni érdemes. Mert az igazi hozzáértés nem korlátozódik pusztán az elméletre vagy a gyakorlatra; mindkettőt tudni kell. Botos József pedig koreográfusként és táncosként könyvet is írt a táncról, ráadásul nem is egyet. 

A tánc hatvanöt éve az élete része. Mikor kezdett el a táncolni?

– A tánc 14 éves koromban érintett meg igazán, akkoriban nálunk a felsővárosban a tánc szerves része volt a hagyományoknak. Jelen volt a lakodalmakban és egyéb alkalmakkor. Szerettem táncolni. A lányok szívesen táncoltak velem, volt, hogy megkértek, táncoljak velük, ha olyan kérőjük akadt, akivel ők nem akartak. Akkoriban azonban még a foci volt az életem. Aztán az osztályfőnököm megkért, hogy annak a lánynak a húgát (akinek akkoriban udvaroltam, később pedig a feleségem lett), tanítsam meg táncolni. Akkor elkezdtem ezt a munkát. Később az úttörő versenyekre kellett felkészítenem a csoportokat, ott figyeltek fel rám. Végigjártam a ranglétrát: tánckarvezető lettem, aztán művészeti vezető, melyet harmincnégy évig csináltam. Mára hatvanöt évem van a táncban.

Miért hagyta ott a labdarúgást a táncért?

– Úgy vélem, a tánc egyik legfőbb varázsa a közösségalkotó erejében rejlik. Az együtt töltött idő, a tánc, a zene és a siker összehozza az embereket. Igaz ez nagyobb távlatokban is. Négy földrészen jártam, rengeteg fesztiválon, melyeken számtalan sikert értünk el. Ezek a sikerek oly mértékben kovácsolták össze a társaságot, hogy szétrobbantani sem lehetne. Ugyanakkor a táncnak megvan az a sajátossága – persze minden művészetnek, de a táncnak különösen–, hogy azonnal van visszajelzés. Csinál valamit az ember, és látja, hogy tapsolnak neki. Ezek mind inspiráltak.

A tánc közösségformáló erejének sikerétől elválaszthatatlan az akkori társadalom szellemisége. Lehet, hogy a mai fiatalok már másban látják vagy keresik a közösséghez való kapcsolódás módját. Hogyan látja, változott ez az idők során?

– Fiatalkoromban a tánc szerves része volt az életnek. Elmentünk tánciskolába, de nemcsak azért, hogy jól érezzük magunkat, hanem azért is, hogy nevelődjünk. Megtanultuk a tánc rendjét, hogy felkérem a lányt, visszakísérem, stb. De mindezzel megtanultunk viselkedni is, megtanultuk, hogyan illik köszönni és a többi. Úgy látom, mára a tánc kezéből kicsúszott a fiatalság. Ennek egyik oka az, hogy más a mentális háttér. Mára divat lett az öntörvényűség, a szabadelvűség. Nem tartom ezt jónak. Ha nem neveljük a gyereket, és azt gondoljuk, majd lesz belőle valami, az biztosan nem vezet jóra. Minden az ego, az önzés felé tart. Ennek első jeleit észrevettem már húsz évvel ezelőtt. Egyszer például egy lány szállt le a buszról, és előzékenyen beengedtem magam elé, mire azt mondta, ez olyan ciki, miért csinálod ezt? Ezek a fajtó apró visszajelzések, jelek nagyon árulkodóak. Ma már például nem a férfi választ, hanem a nő. Más lett a két nem közeledése egymás felé. Az unokáimon is látom, hogy ez a fajta közeledés egyre nehezebben megy. A tánc viszont ebben is segít, mert természetessé válik a másokkal való kapcsolódás. Mikor gyerekekkel dolgoztam, mindent tudtam róluk. Tudtam, milyen napja volt, megbántották-e, szerelmi bánata van-e. A tánc során olyan szinten kapcsolódunk a másik emberhez, hogy szinte olvasunk a mozdulataiból.

Azzal, hogy maga a társadalom megváltozott, másként kezdett viszonyulni a tánc értékéhez is? Milyen a tánc társadalmi megítélése?

– Igen, a tánc némileg más helyen van a művelődéstörténetben is, mint a kultúra más területei. Ez nem kórtünet, nem kizárólagosan az. Ugyanis a tánc valamiért a művészetek között mindig egy kicsit hátrább sorolódott. Az egyszerű, primitív társadalmakban a tánc jelenléte természetes volt. Főleg az afrikai népeknél látszik ez még mindig. Ha örülnek vagy hálásak valamiért, azt mind tánccal fejezik ki. Így volt ez régen is. Az ókori művészeti emlékeken rengeteg táncos téma fedezhető fel. Például a krétai nők táncát ábrázoló falkép a knósszoszi palotában, gyásztánc egy etruszk síremléken, szerelmi udvarló tánc a tarquiniai freskón, de megemlíthető a derveni halotti urnán ábrázolt mámoros szerelmi tánc vagy a Dionüsszosz szobrát díszítő fátyoltánc is. Végigvonulhatunk a történelmen, találunk példát csoporttáncokra, harci táncokra, ugratós táncokra és szerelmi táncokra is. Vázákon, szobrokon vagy éppen írásokban – Aiszkhülosztól Platónig – találunk ilyenekre példát. Tehát a táncnak is megvannak a maga hagyományai, ennek ellenére a művészettörténetből ez teljesen kimaradt.

Mi lehet ennek az oka?

– Az, hogy nem szeretik a táncot, nem értenek hozzá. Nem került be az egyetemes művészeti közegbe. A művészetben is megjelenik az önzés, annak téveszméje, hogy én előbbre vagyok a másiknál, fontosabb vagyok. Pedig táncaink mind örökségek. Minden nép alakított valamit a táncokon. A tánc az ókortól felhalmozott örökség, amely még Amerikába is áthagyományozódott. Az írek, franciák, skótok, olaszok, akik oda disszidáltak, mind alakítottak a táncokon. Minden népnek más volt a maga szokása. Az európiai népeknek más hozzáállásuk van ezekhez a dolgokhoz. Valamiért mindent uniformizálni akarunk. De ez nem normális dolog. A sajátosságokat meg kell tartanunk. A népszokásainkat, a nyelvünket és a táncainkat meg kell őriznünk. Ezek mind segítenek fenntartani az élet rendjét. De most mindenki azt hangoztatja, hogy a maga igaza a fontos, miközben demokráciáról beszél. A kettő nem fér össze, nem összeegyeztethető! Mindent uniformizálni akarnak, de ezt nem lehet megcsinálni. A tánc is hagyományaink része, amelyet a maga egyediségében kell fenntartani.

A táncnak mint élő hagyománynak a továbbadása az értelemszerű gyakorlat mellett még hogyan lehetséges? 

– Rengeteg irodalmár fogalmazott meg szép gondolatokat a táncról, de ez nem lett végigcsinálva. Úgy értem, a tánc elméleti részével szinte senki sem foglalkozott. Én összeállítottam az európai tánc történetét a történelem és a hiteles források tükrében. Végigvettem, hogyan változtak a táncok. Mikor mi volt a divat a táncban. Mikor volt csak a kör-, a sortánc, és a többi. A tánc típusok, műfajok különböző hatások kölcsönhatásának eredményei. Amikor ide jött egy divat, mondjuk a szászok révén, a saját szokásaikat nem akarták feladni, így az valamelyest keveredett az itt tanult mintákkal. Nemcsak maguknak a táncoknak, hanem minden egyes mozdulatnak megvan a maga eredete. Például a Macbethben, mikor a szereplő visszavette a trónt, két éles kard között járta a győzelmi táncát. Ez több száz évig a skót harcosok ügyességi próbája volt. Aki jól tud ugrálni a zenére, az jó harcos lesz, mert jó a ritmusérzéke. Más harci táncoknál is kimutathatóak a mozdulatok gyökerei. A verekedésszerű mozdulatok egykor a harc előtti bemelegítést szolgálták. Nem lehet úgy harcba menni, hogy az izomzat nincs átmozgatva, a kardforgatásnak például ritmusa is van. Írtam egy háromrészes tankönyvet iskolásoknak, Táncok az időkben címmel. Az első kötet a Tánc, varázslat, mágia címet viseli, a második az ókori Európa táncait és ünnepeit mutatja be, a harmadik kötet pedig a Bibliában megjelenő táncokkal foglalkozik.

Történelemről beszélünk, régmúlt időkről, úgy tűnik, mintha a tánc ismét kicsit kiszorult volna a kultúrából. Hogyan lehet visszahozni a tánc hagyományát a kultúrába? 

– A tánctanításon keresztül. A táncházmozgalommal rengeteg fiatallal szerettettük meg a táncot, és kapta vissza a hagyományát, amelynek örül is. Először visszahagyományoztuk Erdélyben, mert Erdélyben nem akarták ezt csinálni. A hetvenes években ott nagyon menekültek a kultúrától. Aztán látták, hogy a pestieknek jó, akkor nekik is az lesz. A szemlélet terén Nyugat-Európában még mindig gond van. Másként kellene tekinteniük a népi hagyományokra. A népinek kicsit pejoratív felhangja van ma. Pedig a népi, a saját elképesztő értékeket és erőt hordoz magában. Amikor elkezdtem a táncolni, megérintett azok látványa, akik anyanyelvi szinten táncoltak. Ez azt jelenti, hogy a nemzeti öntudat részét képező cselekvésről van szó. Egy bolgár, egy görög a mai napig büszke a táncára. Amikor egyszer nagykövetek előtt léptünk fel, a zenekar a görög követ tiszteletére görög zenét kezdett el játszani. Erre felállt a nagykövet és táncba hívta a pártbizottsági elnököt és a többieket. Ők meg ott álltak tanácstalanul, fogalmuk sem semmiről. A görög nagykövet pedig fel volt háborodva, hogy „ez az én táncom, tessék velem jönni táncolni. Ha ünnepeltek, akkor igenis tessék táncolni”. Azt hiszem, ez sokat sejtető.

Ragaszkodnunk kell a néphagyományokhoz, vagy teret engedhetünk a kor sajátosságainak? Mondhatjuk azt, hogy kevésbé értékes a modern tánc?

– Kellenek a modern táncok, nincs velük bajom, de számomra izgalmasabbak a hagyományos táncok. A legtöbb táncunk néphagyományból ered. Ugyanakkor nem pusztán azért értékesek ezek, mert régiek, mert valami mainak a gyökerét jelenti, hanem mert egy más mentalitást képviselnek. Más személyiségű emberek vonzódnak az olyan társastáncokhoz, mint a rumba vagy a cha cha cha, és megint mások a népihez. A fiatalok egyébként észreveszik az előbbiek mesterkéltségét. A tánc milyensége tükörképe is annak, ahogyan az érzelmeinket kezeljük. Az ember ha örül, ugrál. Most ha elkezdek ugrálni, mikor egy díjat veszek át, azt mondják, „mit ugrálsz?”. Ez az igazi beavatkozás az emberi szabadságba. Mindent kontrollálni akarunk. A modern táncok koreográfiája sokszor sokkal kötöttebb, mások a mozdulatok is, mint egy népi táncban.

Ezek szerint függetlenül attól, hogy milyen fajta táncot járunk vagy figyelünk, abból kiolvasható maga az ember.

– Minden emberi cselekvést be lehet sorolni egy tánctípusba. Imádtunk diákbálokba járni, ahol felkértük a lányokat, közel engedtük őket, mindent tudtunk egymásról. Ez utóbbiaknak párválasztáskor borzasztó fontos szerepe van. Számtalan koreográfiát csináltam a párválasztás szokásából. Hét lakodalomban voltam egy év alatt. A párválasztási dolgok ott zajlottak az ember szeme előtt, így láttam, hogy kikből lesz pár, kikből nem. Volt, aki szemérmes volt, visszahúzódó, és jól viselte az esetleges szakítást, volt, aki agresszívebb volt. Ezeket mind megcsináltam táncban. A magyar táncokra különösen jellemző a feudális viszony. Akkor forogsz, amikor én mondom, stb. Ha egy lány nem ment el a fiúval a bálba vagy valahova, akkor a fiúk összefogtak, adtak egy söprűt a lány kezébe is kitáncoltatták. Ez az erőszakos, megalázó momentum a Kárpát medence több táncában is megvan. A kifejezés szempontjából az sem mindegy, hogy milyen típusú táncról beszélünk. A balettnek például sokkal nehezebb dolga van, mint egy népi jellegű táncnak. Korábban volt körülbelül öt figura, ami nagyon kevés volt a kifejezéshez. Ma már azért könnyebb, oldottabb a balett műfaja.

Az üzenet, amelyet a tánc nyelvén fogalmazunk és közlünk, mennyire a koreográfus felelőssége?

– A koreográfus mára elveszítette azt a fajta jelentését, mint amit az én időmben képviselt. Ma már nem igazán beszélhetünk koreográfusukról, inkább tánc összeállítók vannak, akik megmondják, hogy táncoljatok ebből, meg abból meg amabból. Nem koreografál, szerkeszt meg egy táncot. A másik problémát az arányok jelentik. Nem lehet csupa egyforma dallam, egyforma dinamika. Nem bírja ki a közönség. Azt látom, hogy ma a közönséget nem kiszolgálni akarják, hanem a táncos és a koreográfus átveszi az uralmat a színpadon. Azt akarják bemutatni, hogy ők hogyan tudnak táncolni. Az a fajta önközpontúság jelenik itt meg, amelyre a beszélgetés elején is utaltam. Természetesen akadnak kivételek is, de valahogy mégis van egy ilyen irány. Én azért bízom benne, hogy ez a trend megfordul, hiszen városunkban is számtalan kiváló, tehetséges táncos van, fiatal és idősebb egyaránt.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában