A BEAC második együttesét legyűrték másodszor is

2024.05.17. 15:50

Bejutott az amatőrdöntőbe a DKKA női kosaras együttese

Finalista az NB I/B-s női amatőrbajnokságban a DKKA kosárcsapata, ugyanis a BEAC második együttesét a második derbin, Fehérváron is felülmúlták, 75-73-ra.

Horog László

Jogos a fehérvári kosarasok öröme, kettős győzelemmel jutottak az amatőr női NB I/B-s bajnokság fináléjába

Fotó: DKKA

Az első, fővárosi elődöntőt 70-61-re nyerték a Fejér vármegyeiek a
Bogdánfy utcai csarnokban, ebből következően jó előjelekkel várták az
elődöntő visszavágóját. Az már az odavágón kiderült, hogy a fővárosiak
számítanak a legkeményebb ellenfélnek a rájátszásban. Az első felvonás
során a DKKA többször is megpróbált előnyt szerezni, de mindig
visszajött a meccsbe a másik fekete-fehér együttes. Idegenben az
utolsó percekben döntötték el a meccset Szentpáli Gergő tanítványai,
idegenben szereztek kilencpontos előnyt.

A visszavágó előtt váratlan dolog történt, az akadémisták
csapatkapitánya, Laufer Gabriella egy szupermarketben elvágta az egyik
ujját, a bizarr sérülés után nem is tudott pályára lépni, azonban így
is a gárda hasznára volt, az edzőkhöz hasonlítható aktivitással
segítette a lányokat a kispadról. A mentalitását átragasztotta a
csapattársaira, de a pontjai, lepattanói természetesen hiányoztak. Jól
kezdtek a vendéglátók, a 4. percben már 11 pontnál jártak 8 ellenében,
aztán két és fél perces gólcsend következett. Majd Varga Sáráék megint
megtalálták a ritmust,elléptek. Frindt Nikolett, Papp Lilla és Varga
Sára állt a csapat élére, amely a 11. percben 29-19-re lépett el,
ezzel összesítésben 19 ponttal álltak jobban párharcban. Az első meccs
azonban megmutatta, hogy nem lehet leírni a BEAC-ot. A hazaiak a 17.
percben találtak be újra a mezőnyből, a vendégek pedig eltüntették a
különbséget. Sőt, az utolsó szó Drahosé volt, így 34-36 állt a táblán
a nagyszünetben, két ponttal vezettek a budapestiek.

Hét pont még így is maradt a fehérvári előnyből összesítésben, de
erősebb második félidőre volt szükség a továbbjutáshoz. Drávecz állt a
csapat élére, komoly munkát végzett a palánkok alatt. Háromnál többel
azonban nem vezetett a DKKA, ám a 27. percben megint fordított a BEAC.
43-46 után Varga és Szauter váltott triplát, majd Frindt és Drávecz
révén 55-50-re elhúztak a házigazdák. A vendégek két kosara után,
55-54-ről kezdődött a végjáték, a 37. perc végéig Varga 11, Drávecz 5
pontot szorgoskodott össze, de haladt előre a BEAC is. A 37. percben,
71-64-nél sem dőlt el semmi, köszönhetően a fővárosiak zsinórban
dobott 7 pontjának. A DKKA végül a második meccset is megnyerte,
kettős győzelemmel jutott a B-csoportos döntőbe.

A sikerből Varga Sára 26 ponttal és 6 kiharcolt faulttal vette ki a
részét, remek erőnlétét jól példázza, hogy 40 percet töltött a pályán.
Drávecz Boróka is remek teljesítményét nyújtott, 20 ponttal, 6
lepattanóval és 6 kiharcolt faulttal – ez 27 VAL-t jelentett.

Dávid Kornél KA–BEAC Újbuda 75-73 (26-19, 8-17, 21-18, 20-19)

DKKA: Varga S. 26/15, Szücs Lu. 7/3, Frindt N. 10/6, Kötő L. 4,
Drávecz B. 20. Csere: Papp L. 8, Dávid M., Szücs Li., Vas B., Vas V.
Vezetőedző: Szentpáli Gergő

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában