Reagálás

2024.03.14. 12:54

Kocsis Máté: a DK elnöke a bűncselekményekkel vádolt embereit mosdatja

A Fidesz frakcióvezetője reagált Gyurcsány Ferenc vádjaira.

MW

Kocsis Máté, a Fidesz frakcióvezetője

Forrás: MTI

Fotó: Katona Tibor

Újabb képtelen vádakat fogalmazott meg Gyurcsány Ferenc legfrissebb videójában. A vádakra Kocsis Máté válaszolt közösségi oldalán.

Kocsis Máté úgy fogalmazott: "az kiabál, akinek a háza ég". Ezek szerint "van vaj a baloldali politikusok füle mögött", ha már Gyurcsány Ferenc is előremenekül a politikai ellenfelek okolásával, magyarázkodással, és fenyegetőzéssel a büntetőeljárások miatt, amelyekről ezek szerint pontosan tudja, hogy lesznek - tette hozzá. 

A Fidesz frakcióvezetője a bejegyzésben megosztott egy képernyőfotót Gyurcsány Ferenc csütörtöki, szintén Facebookon közzétett videonyilatkozatából. Ennek képaláírásában - utalva arra, hogy a DK, valamint a Momentum egy-egy országgyűlési képviselőjét is nemrég bűncselekmény elkövetése miatt ítélték el - az szerepel: "Varju László és Fekete-Győr ügye nem az első és nem az utolsó". 

Kocsis Máté azt írta:

 a DK elnöke a mondanivalójával arra is biztatja a baloldali önkormányzatokat, hogy nyugodtan lopjanak, az sem baj, ha kiderül, mert majd a jobboldalt hibáztatják megint érte. 

A Fidesz frakcióvezetője szerint Gyurcsány Ferenc azt is üzeni, hogy az agresszív utcai akciók és a "Varju-féle választási csalások" is beleférnek, legfeljebb megfenyegetik a bírákat, ügyészeket. 

Közölte: ma már mindenki látja, hogy Gyurcsány Ferenc emberei és Karácsony Gergely főpolgármester csődbe vitték az ország leggazdagabb önkormányzatát. 

"Hídpénzbotrány, adománygyűjtő ládikák fekete dollárokkal, csúszópénzek és pénzmosás" 

- sorolta az ügyeket. 

"Gyurcsány úr, jól ismerjük már a sok évtizedes kommunista trükkjeiket: mindig azzal vádolják az ellenfeleiket, amit saját maguk követnek el" - fogalmazott a Fidesz frakcióvezetője. 

Kocsis Máté azt tanácsolta a DK elnökének, hogy

 kétségbeesett fenyegetőzés helyett inkább "mondassa le a már elítélt beosztottjait", Varju László (DK) és Fekete-Győr András (Momentum) országgyűlési képviselőket. 

A DK elnöke a csütörtöki, online sajtótájékoztatóján azt mondta: ha közeledik a választás, akkor a Fidesz a "régi, megszokott fegyveréhez nyúl", megpróbálja befeketíteni az ellenfeleit.

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában