Kipróbált, régi káderek

2024.05.12. 15:45

Gyurcsány emberei a Városháza tényleges vezetői

Már 2019-ben, Karácsony Gergely főpolgármesterré választásakor látható volt, hogy Gyurcsány Ferencnek jelentős beleszólása van a személyi kinevezésekről szóló döntésekben a Városházán, illetve a fővárosi cégeknél, az azóta eltelt közel öt évben pedig csak tovább erősödött a DK-elnök ráhatása a főváros ügyeire. A stratégiai fontosságú pozíciókban – például fővárosi cégek igazgatóságaiban és felügyelőbizottságaiban – jellemzően a Gyurcsány–Bajnai-korszak idején kipróbált, régi kádereket helyeztek el, aki közül többeknek a nevéhez is kétes, homályos ügyek, sőt esetenként komoly botrányok fűződnek.

MW

Karácsony Gergely és Gyurcsány Ferenc

Forrás: Magyar Nemzet

Fotó: Kurucz Árpád

A végéhez közelítő ciklusban a Városháza egyik evidens pontja volt, hogy a főpolgármester-helyettesek legalább egyike Dk-s: 2019-től közel három éven keresztül Gy. Németh Erzsébet töltötte be ezt a pozíciót, miután pedig 2022-es választáson listán bekerült a parlamentbe, a szintén Gyurcsány-párti Bősz Anett váltotta őt a humán területek felelőseként.

Fél évtizede irányítják Gyurcsány emberei a fővárost

A hivatalos pozíciójánál jóval fontosabb szerepet játszik a Gyurcsány–Bajnai-korszak két régi kádere a főváros ügyeinek irányításában. Emlékezetes: a Városháza-botrány nyilvánosságra került felvételein az ügy egyik kulcsfigurája, Bajnai Gordon harcostársa arról beszélt, hogy Kiss Ambrus általános főpolgármester-helyettes és Tordai Csaba, Karácsony Gergely jogi főtanácsadója Bajnai emberei, s valójában ők döntenek a legfontosabb városvezetési kérdésekben. Állítólag Tordai láttamozása nélkül nem is készülhet szerződés és nem születhet döntés a Városházán. 

Kiss és Tordai egyaránt államtitkárként szolgáltak Bajnai szocialista kabinetjében, de utóbbi az Igazságügyi Minisztériumban is dolgozott a 2000-es évek derekán, az alkotmányjogi főosztály vezetőjeként. 

Arról, hogy e háttérfigurák milyen irányvonalak mentén kormányozzák informálisan a fővárost, szintén Bajnai harcostársa tett sokatmondó kijelentéseket. Az említett felvételeken a baloldali üzletember ugyanis arról beszélt, hogy egy úgynevezett jutalékos rendszer épült ki a fővárosi ingatlanok fű alatti értékesítésére, és Kiss Ambrushoz csorogtak vissza a pénzek.  A Városháza-ügyben egyébként jelenleg is zajlik a nyomozás – emlékeztet a Magyar Nemzet.  

Tordai érintettsége a legegyértelműbben eddig egy dollárbaloldalhoz köthető ügyben merült fel. Emlékezetes: néhány hónapja házkutatást tartott a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) Tordai Csaba ügyvédi irodájában, ahol okirat-hamisítás bűncselekményét alátámasztó bizonyítékokat foglaltak le, a Karácsony Gergely által alapított 99 Mozgalom botrányos, félmilliárdos adománygyűjtése kapcsán. 

Gyurcsány-korszak megoldóemberei

Az önkormányzat több más kulcsfontosságú pozícióiban is szép számban kaptak helyet a régi bizalmi emberek. A megfelelő személy kiválasztásánál jó pont lehetett a 2010 előtti baloldali kormányzás idején mutatott lojalitás, valamint ha kényesebb és kétesebb ügyek elintézését egyaránt rá lehetett bízni az adott illetőre. E leírás prototípus-szerűen illik a kíméletlen végrehajtó hírében álló Draskovics Tiborra, a Gyurcsány-korszak talán leguniverzálisabb megoldóemberére, akinek nevéhez több, komolyabb felháborodást kiváltó megszorító intézkedés is fűződik a 2010 előtti szocialista kormányok idejéből. 

Az említett időszakban számos különböző pozíciót betöltő Draskovics például 2004-ben – akkor épp pénzügyminiszterként – még a zárolásra kényszerített minisztériumokat is meglepte az általa bejelentett újabb, jelentős megvonásokkal. 

Ennek fényében nem meglepő, hogy Draskovics Tibort beejtőernyőztették a Budapesti Közlekedési Központ Zrt. (BKK) igazgatóságának elnöki székébe, ahol egyből egy szürkezónás akcióban aktivizálta magát.

A jelenleg a BKK-nál vezérigazgatóként tevékenykedő – és az utasokat a levágandó pulykához hasonlító – Walter Katalin pedig korábban Bajnai Gordon kabinetfőnöke volt. Katona Tamást, Gyurcsány korábbi pénzügyminisztériumi államtitkárát és az Államkincstár egykori elnökét a BKV Zrt. felügyelőbizottságának élére helyezték, de még a DK-vezér korábbi testőrének is találtak helyet a Városházán: Handl Tamásnak a Fővárosi Önkormányzati Rendészeti Igazgatóság (FÖRI) igazgatói posztját foglalhatta el.

Nem véletlen, hogy a stratégiai jelentőségű FÖRIT ilyen kipróbált káderre bízták, ugyanis a bizalmi emberen keresztül Gyurcsányék egy olyan szervezet felett szerezhettek befolyást, amely egyfajta „ellenrendőrség” funkcióját is betöltheti.

Egy további fontos Gyurcsány-helytartó a Városházán Gál J. Zoltán, a bukott miniszterelnök egykori kormányszóvivője lett. Gál J. volt Karácsony Gergely kampányának a vezetője, s a mai napig felügyeli a főpolgármester munkáját, s úgy tudni, még a Facebook-posztjait is ő írja. Hivatalosan a főpolgármester stratégiai főtanácsadója. 

A Magyar Nemzet teljes cikke ITT olvasható el. 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában