szponzorált tartalom

2021.09.23. 11:05

Fejér megyében és Székesfehérváron átlag alatti volt az áremelkedés az ingatlanpiacon

Nemrég adta közre a KSH és az MNB is a legfrissebb 2021 első negyedévére vonatkozó lakásárindexét. A régiós térképeken jól látszik, hogy átlagosan hány százalékkal drágultak az ingatlanok. A megveszLAK.hu-nál megnéztük, hogy az ingatlanok kínálati árai hogy változtak az utóbbi egy évben.

Lakásárindexek alakulása

Sokan évek óta hangoztatják, hogy most aztán végre kidurran az ingatlanlufi és az árak emelkedése megáll, vagy a visszájára fordul, ennek ellenére az összesített adatok alapján az áremelkedés 2014 óta folyamatos a használt lakások piacán.

Ami nem látszik az összesített adatokon az az, hogy helyenként már valóban elérték az árak a maximumot, vagy annak a közelébe kerültek. Ráadásul az utóbbi egy évben mért magasabb infláció el is vitte a használt lakások áremelkedésének a jelentős részét.

Városi lakások árváltozása 2020 I. és 2021 I. negyedév között

Az MNB Lakáspiaci jelentéséből látszik, hogy a városi lakások árváltozása régiónként elég nagy különbségeket mutat. Míg Budapesten alig volt áremelkedés, addig Pest megyében ötödével drágultak a lakások. Az összes régióban átlagosan 12,7%-al lettek drágábbak a lakóingatlanok az MNB lakáspiaci jelentése alapján.

Az MNB jelentés szerint az Észak-Dunántúli régióban az országos átlagnál kicsit kisebb volt a városi lakások áremelkedése, mint az országos átlag.

Lakóingatlanok kínálati árának változása 2020 július-2021 július között megyénként

A lakóingatlanok kínálati árai jellemzően 5-10%-al magasabbak a valós eladási áraknál. Sokan nem hívnak ingatlan értékbecslőt, hanem a szomszédok, vagy a hirdetési portálokon látott árak alapján lövik be a hirdetési árakat, így alaposan mellé lehet lőni.

Az ingatlant keresők viszont sokkal valószínűbben találkoznak a hirdetési árak emelkedésével a hirdetési oldalakon, mint az MNB, vagy a KSH grafikonjaival. A kínálati átlag négyzetméterárak emelkedésében viszont nem lehet elkülöníteni az infláció növekedését. Először lássuk, hogy az utóbbi egy évben mennyit emelkedtek az átlag négyzetméterárak megyei bontásban.

A térképen látszik, hogy Fejér megyében az országos átlagnál (13%) alacsonyabb volt az ingatlanok kínálati árának a növekedése (11%). Ez nagyjából egybevág az MNB jelentésével.

Lakóingatlanok kínálati árának változása 2020 július-2021 július között megyénként a legnagyobb városokban

Kicsit más képet fest az utóbbi egy év ingatlanár növekedésről, ha a megyék helyett a megyeszékhelyek lakóingatlanainak az átlagárát nézzük meg. Pest megyét a legnépesebb városa, Érd képviseli.

Fejér megyéhez hasonlóan a megyeszékhelyen, Székesfehérváron is alacsonyabb volt az ingatlanok kínálati árának a növekedése (9%), mint az országos átlag (13%). A székesfehérvári áremelkedés még jobban elmaradt az országos átlagtól, mint Fejér megye.

Székesfehérvár ingatlan árai elérték a csúcsot?

Székesfehérvár ingatlanpiacán nagyon érdekesen alakultak az utóbbi pár hónapban az árak. Ha összességében nézzük a székesfehérvári lakóingatlanok átlagos négyzetméterárát, akkor azt láthatjuk, hogy 2019 áprilisától (405000ft/m2) lassú, de folyamatos áremelkedés volt egészen 2020 szeptemberéig (443000Ft/m2), amikor is megállt az áremelkedés. Szeptembertől 2021 márciusáig picit csökkentek is az átlagárak (439000Ft/m2).

Márciustól viszont hatalmas és hirtelen áremelkedés volt tapasztalható. Márciusról áprilisra 53000Ft-al nőtt meg az átlagos négyzetméterár. Az emelkedés azóta is folyamatos, de sokkal lassabb. 2021 augusztusában már 527000Ft-ot kellett fizetni egy négyzetméterért.

Székesfehérváron az eladó házak esetében nem tapasztalható ilyen hirtelen áremelkedés. 2020 januártól 2021 márciusig kis mértékben, de folyamatosan csökkent a házak négyzetméterára.

Az eladó székesfehérvári lakásoknál különbözőképpen változtak az árak a panelek és a téglalakások esetében. A téglalakások átlag négyzetméterára 2020 áprilisától kezdve folyamatos és egyenletes emelkedést mutat. Míg áprilisban még 474000Ft-ot kellett fizetni egy téglalakás négyzetméteréért, addig 2021 augusztusában már 637000Ft-ba került egy négyzetméter.

A székesfehérvári paneleknél 2019 augusztustól 2021 márciusig alig változtak az átlag négyzetméterárak. 2021 áprilisától viszont megugrottak az átlagárak a lakóingatlanokhoz hasonlóan. Áprilisban 52000Ft-al kellett többet fizetni a panelek négyzetméteréért, mint márciusban. Az áprilisi 472000-s átlag négyzetméterár tovább emelkedett. Augusztusban már 515000Ft-ot kértek egy panel négyzetméterért. A paneleknek ez az árváltozása kísértetiesen hasonlít a budapesti panellakások árváltozásához. Budapesten is 2021 áprilisában ugrott meg a panelek négyzetméterára. Budapest annyiban különbözik, hogy a fővárosban a téglalakásoknál is hason árugrás volt áprilisban.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában