Gazdikereső

2019.04.03. 14:30

Nelson átmeneti élete: Sárosdról Biatorbágyra

A civil kutyamentés nem mindig habos-babos, rózsaszín történet. Mayáé és Nelsoné sem az, ellenben jó példája a felelősségteljes gondolkodásnak, s annak, hogy sosem szabad feladni. Lehet, hogy egyszer Nelson is megtalálja azt, aki csak rá várt…

S. Töttő Rita

Kovács-Pemmer Maya és Nelson, aki közel két éve keresi erős, következetes gazdáját

Fotó: S. Töttő Rita / Fejér Megyei Hírlap

Nelsont 2017 novemberében találták Sárosdon. Befogták és megvárták, míg állatmentőként Kovács-Pemmer Maya megy chipet nézni benne. A civil állatmentő ekkor még nem is sejtette, hogy új fejezet kezdődik mindkettőjük életében. Nelson egy különleges, világos, tigriscsíkos amerikai staffordshire kan kutya, akkor 3 éves volt. Maya egyik kedvenc fajtája. A tulajok nem voltak túl lelkesek…

– Németh Réka, aki a sárosdi csellengők oldalt szerkeszti, jött velem, amikor Nelsont hazavittük. Állításuk szerint szökős, és igazából nemrég óta van náluk. Felvettem az eredeti tulajjal a kapcsolatot, akik azt mondták, nem bírtak vele, hiába ivartalanították. A mellette lévő szuka kutyusnak is nekiment néha, és féltek is tőle. Túladtak tehát rajta. De sajnos nem a legjobb helyre… Pár nap múlva Rékát hívták, hogy vigye el tőlük, mert nem bírnak vele – emlékezik vissza Maya. Íratott velük egy lemondói nyilatkozatot, és elhozta. Nelson Biatorbágyra került panzióba, amit Maya azóta is fizet.

Kovács-Pemmer Maya és Nelson, aki közel két éve keresi erős, következetes gazdáját
Fotó: S. Töttő Rita / Fejér Megyei Hírlap

– Korrekt módon tartják a kutyát ott, hálás vagyok nekik – mondja. Azóta kiderült, Nelson a kutyákkal bizony lobbanékony, nem lehet egyedül hagyni velük. Aki ismeri a fajtát, ezen azért nem lepődik meg. – Már volt rá több jelentkező, de őszinte leszek, nem adtam. Kemény és következetes gazdi kell mellé, mert különben az ember fejére nő, és én nem adok örökbe bárkinek csak azért, hogy egy „gonddal” kevesebb legyen. Egyedüli kutyának lenne a legjobb, egy olyan embernél, aki ismeri a fajtát, tud bánni vele és van ideje foglalkozni vele. Igényli ugyanis. Okos kutya amúgy – teszi hozzá Maya, és szabadkozik: egyelőre ennyit tudott tenni érte…

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!