Állatvilág

2017.02.10. 19:14

Élet egy vak kutyával - különleges szeretetre számíthat a gazdi

Dég, Székesfehérvár – Muksi egy baleset következtében elvesztette a látását. Az életkedvét azonban nem. Az együttélés egy „fogyatékkal élő” állattal sokszoros szeretettel jár.

S. Töttő Rita

Mindig is foglalkoztatott a kérdés, vajon milyen lehet az élet egy fogyatékkal élő kutyával. Egyre több látását vesztett vagy éppen lebénult, esetleg végtaghiányos, ámde mégis boldog kutyát látok, akiknek a gazdáján nyoma sincs a nehézségeknek, a sajnálkozásnak, a frusztrációnak. Sőt, mindannyian odaadóan gondozzák, szeretik kedvencüket, akiktől sokszoros hálát és szeretetet kapnak cserébe. Egyre többen gondolják úgy, hogy azért, mert egy állat elvesztette egy képességét, még élhet boldog életet. Ez járna Muksinak is, aki Dégről került a Fema Állatmentő Egyesülethez. A kutyus egy baleset következtében elvesztette látását.

– Csapzott, kimerült és nagyon ijedt volt. Azonnal lekozmetikáztuk és orvoshoz vittük. Egyik mellső lába is balesetet szenvedett, kicsit sántikál vele, de ezektől függetlenül még élhet teljes életet – mondja róla Bíróné Turczer Edina, a Fema tagja, akinél jelenleg ideiglenes gondozásban él a kutyus. Muksi láthatóan tele van kedvességgel, szeretettel. Nyugodt és boldog kutyus. Most a család cicái között lakik, akikkel összebújva alszanak.

Fotó: Fema

– Tökéletes lenne számára egy olyan gazdi, aki sok időt tud vele tölteni. Természetesen csakis benti tartásra, kanapé kutyusnak való – álmodozik az állatmentő, aki abban reménykedik, valakinek éppen erre a kis 8 év körüli shih-tzu keverékre van szüksége.

De mégis, milyen az élet egy látássérült kutyával? – Sokkal több odafigyelést igényel, hiszen korlátozva vannak bizonyos dolgokban. Ezerszer meghálálják úgy gondolom ezt a plusz törődést. Például Muksinál az a lényeg, hogy ne rendezzünk át nagyon a bútorokat körülötte. A vizet, az ennivalót, a fekhelyet hagyjuk ugyanazon a helyen, hiszen ő egy érzékszerv híján a többire hagyatkozva tájékozódik – mesél tapasztalatairól Edina, aki szerint még nagyon fontos ezeknek az állatoknak, az az érintés, a testi kontaktus. – Illetve az, hogy hirtelen mozdulatok, hangok ne legyenek körülötte. Ha a közelébe érünk, szólítsuk meg, hogy ne ijedjen meg – javasolja Edina. Emellett az a legjobb látássérült állat számára, van mellete egy másik, aki segítséget nyújthat neki, akire támaszkodhat.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!