Állatvilág

2017.02.03. 11:26

Hogyan indulnak el a rosszindulatú folyamatok kedvenceinkben? - a szakértő válaszol

Székesfehérvár - Sérülések, sejtek és szövetek károsodása, pusztulása az élet természetes velejárója, amit a szervezet zseniális mechanizmusokkal javít ki a – nevezzük most így – sebgyógyulás során.

S. Töttő Rita

Ép viszonyok esetén a helyreállítás, a szövethiány pótlása a „foltozás” végén magától abbamarad, mintegy felismerve, milyen mértékű sejtosztódásra volt szükség. Rendellenes jelenség, amikor az új sejtek megjelenése a gyógyulási folyamat után (vagy helyett) is folytatódik. Erről a kóros folyamatról mesélt Lorászkó Gábor, székesfehérvári állatorvos:

- Mivel nem egy anyaghiány kitöltéséről van szó, hiszen az lett volna a szokásos sebgyógyulás, a sejtek szabálytalanul egymásra kerülnek, halmozódnak, egy idő után a környezetnél vastagabbnak vagy abból kiemelkedőnek tűnnek - tudjuk meg, ahogy azt is: a kóros szövetburjánzásokat számos formában osztályozhatjuk, legismertebb egyszerű csoportjai a jó és rossz indulatúnak nevezettek. - Az első általában lassabban növekvő, saját szövetében megmaradó, áttétet nem képező, míg a rosszindulatútól semmi ilyen jóindulat nem várható. Ez utóbbi átlépi a szöveti határokat és leváló sejtjei távoli újabb daganatok keletkezését indíthatják el.

Kutyánál és macskánál a jóindulatú daganatok általában a bőrben és az izmok közi pólyákon fordulnak elő, kezelhetők, de gyakran ez nem elsődleges szempont. Például egy idősebb állatnál a lassan növekvő szövetszaporulat lehet pusztán esztétikai hiba, aminek az eltávolítása szükségtelen kockázattal járna.

Más a helyzet a rosszindulatú daganatokkal, amelyek potenciálisan mindig fenyegetik az életet: bár lehetséges, de csak igen ritkán fordul elő spontán gyógyulás.

A témát hamarosan folytatjuk!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!