Állatvilág

2016.09.28. 14:10

Az idei év eddigi legnagyobb halát fogták ki Velencei-tóból

Dinnyés - Szinte minden halfajból fogtak az utóbbi napokban, ami a Velencei-tóban megtalálható, ráadásul egy rekord harcsa is horogra akadt.

Lovász Lilla

A szebbik arcát mutatta az ősz az elmúlt napokban; a kellemes időben a víz hőfoka ugyan lassan csökkent, de jelentősen nem befolyásolta negatívan a halak étvágyát. Akasztottak szép pontyokat, de kárászt és keszeget is jól lehetett fogni.

Zsivin László fehérvári horgász fogta ki az idei legnagyobb halat a Velencei-tóból, egy 71,5 kilós harcsát Fotó: Lovász Lilla

- Több horgász is említette, hogy sok méreten aluli halat fogott, ami a nemrég betelepített kétnyaras állománynak tudható be. Ilyen esetekben fontos, hogy kíméletesen bánjanak ezekkel a halakkal, s haladéktalanul helyezzék vissza őket a tóba - mondta el a Fejér Megyei Hírlapnak Bozai Zsolt, a Magyar Országos Horgász Szövetség velencei-tavi kirendeltségének halőri csoportvezetője.

Hozzátette, a ragadozók közül a balin volt nagyon elemében, de csukát és süllőt is fogtak, utóbbiból egy kapitális példányról tudnak. A legnagyobb fogás ismét a harcsák közül került ki, ami ezidáig egyben az idei legnagyobb kifogott és bejelentett hal a Velencei-tavon: 71,5 kilósnak bizonyult a mérlegeléskor.

A szerencsés horgász hajnali háromkor akasztotta meg a rekord méretű ragadozót, csaliként kárászt rakott az erős, kifejezetten harcsa fogására összeállított szerelékére.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!