Szépséges bolondéria

- Nem is normális ember, akinek nincs valami bolondériája - jelenti ki mélységes meggyőződéssel Szűcs Antal, a V-061 Alba Regia Galamb- és Kisállattenyésztő Egyesület elnöke. Ő már csak tudja: 200 galambja van, és még óriásnyulakat is tart. Utóbbiak pompás jószágok, akkorára nőnek, mint egy kutya. Szűcs Antal gyerekkora óta tart állatot. Nagyszerű hobbi ez, ami a természet tiszteletére és az állatok iránti felelősségre is nevel. Azt is megtudom Szűcs Antaltól, hogy a magyar óriásnyúl tenyésztése Székesfehérváron kötelezettség is, mert fehérvári szerző, Viniczay László írt róla hasznos szakkönyvet, még 1942-ben. Ezt az egyesület nemrég újra kiadta.

Az biztos, hogy a kisállatok mindig sokakat vonzanak: rengetegen kíváncsiak arra a kiállításra, amelyet évente rendeznek meg Fehérváron, a Volán Sportcsarnokban. Ma és holnap, vasárnap is mintegy 900 állatot - színes díszmadarakat, galambokat, érdekes fajtájú nyulakat láthat a nagyközönség a bemutatón. Mi ennek kapcsán a szervezőktől, a kiállítóktól érdeklődtünk különös hobbijukról.

A texán galambokat küllemük miatt egyfelől a kiállításokra viszik, másfelől a húsukért nevelik - magyarázza az egyesület tagja, Sisistyán János. Nem véletlenül: az egyesület azt is fontosnak tartja, hogy felhívja a figyelmet a galamb- és a nyúlhús fogyasztásának előnyeire... Sisistyán úr még arra is rávesz, hogy megemeljem az egyik szárnyast, mert a texán arról híres, hogy jókora a súlya. A pomerániai bögyös galamb viszont a csüdjeit fedő hosszú, erős tollai miatt hívja fel magára a figyelmet.

Bárány István, a Székesfehérvári és Erdélyi Bukógalambokat Tenyésztők Fajtaklubjának elnöke azt mondja, a legfontosabb számukra, hogy hírét vigyék az 1925-ben már jegyzett székesfehérvári bukógalambnak. Bárány István - ha fehérvárit mondok -, kijavít: egy kiállításon ugyanis a gyulafehérváriak azt hitték, az ő madaruk... A székesfehérvári bukógalamb különös jószág - a fején kevesebb a toll, szerintem ettől kicsit olyan, mintha palástot hordana! Illik a királyi városhoz. Bárány István hozzáteszi, ő azt szokta mondogatni: Fehérvár a királyok városa, ez a madár pedig a galambok királya. Nem véletlen, hogy még könyvet is írt róla. A termetes, peckes szováti kék galambfajtán is megakad a szemem: erről a farmgalamb fajtáról a galambász azt meséli, Hajdúszováton tenyésztették ki, a húsa kitűnő. Ki is veszi a ketrecből az állatot, én meg arról faggatom: mit lehet szeretni a galambtartásban?

Jobbra fent Sisistyán János egy pomerániai bögyös társaságában.

- Inkább azt kérdezze, hogy mit nem lehet benne szeretni. Számomra mindig sokat jelentett az élővilág - a növények az állatok - közelsége, én úgy nevelkedtem, hogy a családban mindenkinek volt valamilyen állata, ha más nem, legalább papagája vagy kacagó gerléje... - mondja Bárány István, és bevallja, ő minden szép állatba beleszeret. Volna csak több helye, meg ideje, akkor hányféle állata lenne! Mert most csak nyolcvan galambot tart - van közöttük az említetteken kívül erdélyi bukó, erdélyi duplakontyos bukó, szatmári babosszíves bukó és kassai bukó...

A ma kezdődő bemutatón ott lesznek a díszmadarak szerelmesei, tenyésztői is. A Díszmadárbarátok Székesfehérvári Egyesületének elnökétől, Körtélyesi Ferenctől mindig egy csomó újdonságot hallok, most is egy különleges búbos kanárit mutat, de mesél a csukott csőrrel éneklő kanárikról is, amelyeket a Harz-hegységben tenyésztettek ki... Körtélyesi úrral már volt alkalmam hosszan beszélgetni. Lelkesedése olyannyira rám ragadt, hogy hazatelefonáltam: mi lenne, ha vinnék magammal a kiállításról két apró pintyet? A vonal végén ironikus kacaj kíséretében ennyi hallatszott: Hát, ha te is akarsz velük a negyedikről röpülni...

Így nem lettem én madarász. De nem is vagyok olyan kiegyensúlyozott ember, mint a galambászok, díszmadártartók csapata. Mert az biztos, hogy én ebben a körben csak derűs emberrel találkozom: olyanokkal, akik órákig tudnak mesélni különleges, szépséges kedvenceikről.