Bakonykuti

2016.07.02. 11:55

Nem gond az sem, hogy nincsen bolt

Igazán nem túlzás ékszerdobozhoz hasonlítani ezt a települést. Az eldugott falucska azonban nemcsak szép, de már az elöregedés sem fenyegeti.

B. Kiss László

A Bubla házaspár tősgyökeres fehérváriként ötven évet élt le a megyeszékhelyen. Amikor kirepültek a családi fészekből a gyerekeik, elhatározták, hogy vidékre költöznek. Csendre, nyugalomra vágytak. Több településen is néztek házat, így jutottak el Bakonykútiba. A kies fekvésű, piciny falut első pillanatban a szívükbe zárták. Még volt egy eladó önkormányzati telek, ezt vették meg 2014-ben, tavaly pedig az építkezésbe is belevágtak - meséli Bubla Lászlóné. S ugyan a házuk még nincs kész, de ők már kiköltöztek Kútiba, egy bérelt házrészben laknak.

- Ami legjobban megfogott, az a falu gyönyörű fekvése. Minket nem zavar, hogy nincs bolt, nincs kocsma. A bevásárlást megoldjuk Fehérváron. Már nagyon várjuk, hogy elkészüljön az új otthonunk. Az itteniek nagyon kedvesek, érdeklődők, mindenki drukkol nekünk, hogy gond nélkül befejeződjön az építkezés - meséli Gabriella.

Hárman a cikk szereplői közül: Kreszán Valéria, Marics József és Bubla Lászlóné

Az önkormányzat tíz telket mért ki 2005-ben, Bubláék az utolsót vették meg - tudtuk meg Marics Józseftől, Bakonykúti polgármesterétől. Az eredetileg svábok lakta zsáktelepülés mintegy húsz kilométerre fekszik Fehérvártól, a környék legmagasabb pontja, a Baglyas, illetve a festői Burok-völgy közelében. Az ezredfordulón Bakonykúti állandó lakosainak száma mindössze 104 fő volt, ma már 142 a község hivatalos lélekszáma. A 90-es években több olyan esztendő volt, amikor egyáltalán nem született gyermek a településen, ám idén három újszülött érkezésére is számítanak - újságolja örömmel a polgármester.

A falucska lakosságát persze számottevően a betelepülők gyarapítják. Mint például Szabó-Csigó Mária és családja.

- A férjem bodajki, én fehérvári vagyok - meséli a kétgyerekes fiatalasszony. Négy évig az anyósáéknál laktak, aztán, mikor kicsi lett az ottani lakrész, költöztek Bakonykútiba.

Minduntalan muskátlik és más virágok köszönnek vissza a faluban jártunkban-keltükben.

- A férjem nagy bringás, gyakran kerekezett erre korábban is. Én annak előtte, hogy elhozott megmutatni a falut, még nem jártam itt. Ahogy mondani szokták szerelem volt első látásra. A buszmegállónál parkoltunk le, és amikor elindultunk a templom felé, a második házon megpillantottuk az Eladó táblát. Felhívtuk a megadott telefonszámot, és hamar eldöntöttük: ideköltözünk - mondja Mária, aki - szavai szerint - mindig falura vágyott, Bakonykúti pedig - mint fogalmaz - a nyugalom szigete. Nekik sem okoz problémát, hogy nincs a kistelepülésen bolt. Ha váratlanul szükség lenne valamire a főzéshez, a szomszédok szívesen kisegítik az embert. A fiúk pedig Iszkaszentgyörgyre járnak óvodába - mondja.

Mária szavaiból az is kitűnik: a család nemcsak ideális lakhelyre, de valódi baráti közösségre is lelt Kútiban. A jókedvű társaság mindenben összetart, nemcsak a favágást vagy a disznóvágást végzik közösen, de nyaralni is együtt mennek...

Marics Józseffel egy sétát is tettünk a faluban. Sokadszorra is rácsodálkoztam a takaros portákra, a muskátlis ablakokra, az árnyas gesztenyefákra a kis templom előtt, meg a szép rózsákkal beültetett, dús ágyásra, amelyet - számos más növény mellett - társadalmi munkában ültettek Takács Judit, a falu önkéntes főkertésze irányítása mellett a helyiek. Az pedig, hogy azóta is olyan szépen virulnak a köztéren a virágok, Fiedler Henriknének, Teri néninek, az önkormányzat hivatalsegédjének köszönhető, aki fáradhatatlanul végzi a locsolásukat.

A község jól felszerelt játszótere hétköznap délelőtt sem volt üres. Fotó: B. Kiss László

Az egyik öreg parasztháznál megállunk. Itt található Deák Ildikó keramikusműhelye, és egy kis sajtmanufaktúra is, amelyet Kreszán Valéria hozott létre. Bakonykúti neve az ugyancsak itt lakó Miklósa Erika operaénekes révén vált országosan ismertté, Deák Ildikó pedig a Vatikánba vitte el a kis falu jó hírét, ahol tavaly a keramikus egy munkáját is kiállították. Kreszán Valéria - és egyébként a polgármester is - a település új honfoglalói közé tartozik. Valéria alföldi, csaknem húsz éve költözött Bakonykútiba. A saját vállalkozás elindítását egy 2014-ben elnyert pályázat tette lehetővé. A tejet magyar tarka tehenek adják, a sajt pedig máris elnyerte a Bakonyért Vidékfejlesztési Egyesület Bakonyi helyi termék minősítését.

Eddig csak csupa szépet, csupa jót hallhatunk Bakonykútiról, a polgármester azonban nem rejti véka alá, hogy nehézségeik nekik is vannak. Azt, hogy télen befújja a faluba vezető bekötőutat a hó, megszokták. Ennél nagyobb gondot jelent a saját vízmű, mivel, ha szünetel az áramszolgáltatás, akkor ivóvíz sincs a faluban. Olyan pályázatot pedig nem írnak ki, amely révén finanszírozni lehetne azt, hogy a község rácsatlakozzon a regionális vízvezeték-hálózatra.

Aki Kútiba költözik, annak azzal is számot kell vetnie, hogy a festői falucska a bakonyi tüzérségi lőtér tőszomszédságában fekszik. A gyakorlatok zajjal járnak, a katonai járművek pedig nem használnak a keskeny, töredezett padkájú bekötőútnak.

A séta végállomása a jól felszerelt játszótér, melyen méretes platánok adnak árnyékot. A játszótér szomszédságában található az a lapos tetejű kocka épület, amelyben évekkel ezelőtt a bolt és a kocsma működött. Az ingatlant néhány esztendeje megvásárolta az áfésztól az önkormányzat, amely - mint a polgármestertől megtudtuk - most pályázatot nyújtott be annak érdekében, hogy több funkciós közösségi teret alakítson ki a házban.

A játszótér az elmúlt választási ciklusban készült. Bizony voltak, akik tamáskodtak, s azt jövendölték, a kutya sem használja majd a mászótornyot, a hintát, a csúszdát. Nos, nem így lett - jegyzi meg Marics József. Szavai igazságát pedig mi sem bizonyítja jobban, mint hogy - bár hétköznap délelőtt jártunk ott - a játszótéren talán fél tucatnál is több kisgyereket találtunk .

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!