Belföld

2011.01.21. 10:22

Lassan apad a Hármas-Körös

Lassan tovább apadt a Hármas-Körös Gyomaendrődnél és Szarvasnál, de a folyón és a Berettyón még mindig elsőfokú az árvízvédelmi készültség - közölte a Körös-vidéki Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság pénteken az MTI-vel.

MTI

Árvízvédelmi felkészülési napot tartanak a Belügyminisztériumban

Árvízvédelmi felkészülési napot tartanak a Belügyminisztériumban; az újságírók számára nyilvános gyakorlaton többféle veszélyhelyzetet feltételezve modellezik a védekezést. A gyakorlat során két "valós", az árvízvédelemmel kapcsolatos tervet is aláírtak, az egyiket az országos bevetésirányításról, míg a másikat a polgári védelmi mozgósításról.
Pintér Sándor belügyminiszter, aki a Kormányzati Koordinációs Bizottság elnöke is egyben, újságírók előtt arról beszélt, hogy tavasszal nagy valószínűség szerint jelentős mennyiségű víz zúdul majd az országra, ezért is szükséges a gyakorlat.
A szakminiszter utalt a 2010. tavaszi árvízre is, amikor szavai szerint gyakorlatlanságot és irányítási zavart érzékeltek.

Belvíz - Tápiószőlős közel ötven háza károsodott

Sorra repednek, süllyednek meg a vályogból készült, vagy vert falú ingatlanok a Pest megyei Tápiószőlősön a települést sújtó belvíz miatt, de a helyreállításra egyelőre nincs pénz – közölte a helyi polgármester pénteken az MTI-vel.  Veres József László (független) elmondta, hogy a folyamatos szivattyúzás ellenére a község területének legalább 40 százalékát borítja belvíz, ami különösen a hatvanas években épült – vályog, illetve vert falú, gyenge alapzatú – ingatlanokat veszélyezteti. Ilyen típusú a tápiószőlősi otthonok 30-40 százaléka, ezek közel fele válhat előbb-utóbb lakhatatlanná – tette hozzá a polgármester.
Eddig 50 lakás károsodott kisebb-nagyobb mértékben, s tíz melléképület fala dőlt ki. Van, ahol átáztak, vagy megrepedtek a falak, másutt süllyedni kezdett az egész lakóépület. Az érintett családok félnek, arról panaszkodnak, hogy recseg-ropog a házuk – számolt be a történtekről a harmadfokú belvízvédelmi készültségben lévő település vezetője.
Egyelőre csak egy családot kellett kiköltöztetni, ám tartani lehet attól, hogy további ingatlanok válnak lakhatatlanná. A község már eddig is sokat költött a védekezésre, például az árkok kitakarítására és szivattyúzásra (csak a tömlővásárlás félmillió forintjukat vitte el), további anyagi terheket aligha tudnak vállalni, mert "üres a kassza" – közölte Veres József László, hozzátéve: bíznak a segítségben.
A Pest megyei katasztrófavédelem információi szerint a régió közel 40 települését érinti az ár- és belvíz.

Lassan apad a Hármas-Körös

A tájékoztatás szerint a vízügyi szervezet 340 kilométer hosszúságú védvonalaiból változatlanul 99 kilométeren van érvényben elsőfokú riasztás.
A térségben a belvízzel elöntött területek nagysága öt négyzetkilométerrel, 487 négyzetkilométerre csökkent. A tíz belvízvédelmi szakaszból Hosszúfoknál a legalacsonyabb szintre mérsékelték a riasztást, de kettőben még mindig a legmagasabb szinten védekeznek.
Az önkormányzatok közül Köröstarcsa megszüntette a készültséget, így a vízügyi szervezet működési területén húsz településen védekeznek, ötben másodfokon, 15-ben első fokon.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!