Belföld

2011.04.19. 19:42

Gáz nélkül maradtak Olaszliszka közintézményei a tartozás miatt

Kikapcsolta a gázt a szolgáltató kedden a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Olaszliszka közintézményeiben - tájékoztatta a település független polgármestere az MTI-t.

MTI

Kerekes Attila közlése szerint a község a nehézségei miatt hárommillió forint adósságot halmozott fel, a Kossuth-házban pedig már áram sincs, azaz az önkormányzatnak más szolgáltató felé is van adóssága.
A polgármester reményét fejezte ki, hogy az önhibáján kívül hátrányos helyzetbe került önkormányzatok számára kiírt pályázaton kaphatnak egy kis segítséget, de azt megelőzően is jó lenne némi forráshoz jutni – mondta egyre kilátástalanabb pénzügyi helyzetükre utalva.
A község korábban a bérekkel tartozott dolgozóinak, azt viszont már rendezték. Kitért arra: nehezíti a helyzetüket, hogy a környékbeli önkormányzatok is tartoznak egymásnak a különböző társulási hozzájárulásokkal. Az iparűzési adó minimális, más adóterheket pedig nem tudnak kivetni az egyébként is nehéz körülmények között élő lakosságra – jegyezte meg a polgármester.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!