Belföld

2011.05.09. 16:02

Enyhülhetnek az NKA összeférhetetlenségi szabályai

Nem zárná ki automatikusan a Nemzeti Kulturális Alap (NKA) pályázataiból az NKA szakkollégiumi tagjait L. Simon László (Fidesz) törvénymódosítási javaslata; a Nemzeti Civil Alapprogramhoz hasonló szabályozást szorgalmazó indítványról hétfőn szavaz az Országgyűlés.

MTI

Mint hétfői budapesti sajtótájékoztatóján L. Simon László elmondta, sok félreértés merült fel az általa benyújtott javaslattal kapcsolatban, pedig az csupán a kulturális szakmai területek önrendelkezési jogának indokolatlan korlátozását szeretné megszüntetni. A fideszes képviselő ezért azt kezdeményezte, hogy a parlament a Nemzeti Civil Alapprogramhoz hasonló, megengedőbb összeférhetetlenségi szabályozást alkalmazzon az NKA-nál is.
L. Simon László az MTI-vel közölte, a hétfő délutáni szavazáson a törvényjavaslatot a plenáris ülésen támadó Jobbik támogatásában nem bízik, az LMP- és az MSZP-frakciókéban azonban igen. "A szakmai kollégiumokban szakmai szervezetek delegáltjai ülnek és nem politikusok. Aki az ellenkezőjét mondja, az nem ismeri a rendszert" - fogalmazott.
Hangoztatta, a törvénymódosítás időzítése nem kötődik konkrét eseményhez, annak benyújtásával a tavaly megkezdett munkát folytatják, az NKA-ra vonatkozó összeférhetetlenségi szabályokon ugyanis már 2010 decemberében lazított az Országgyűlés - emlékeztetett az Országgyűlés kulturális bizottságát elnöklő képviselő. "Miután láttam azt, hogy ez nem elég, kezdeményeztem ennek a törvénynek (a közpénzekből nyújtott támogatások átláthatóságáról szóló jogszabálynak) a módosítását is" - jegyezte meg.
"Hosszú évekig vettem részt a Magyar Írószövetség titkáraként azokon a bizottsági üléseken, ahol a kurátorokat jelöltük. Ezekben a jelölési folyamatokban állandóan gondban volt valamennyi szervezet, mert mindig kiderült, hogy valakinek a testvére, sógora valamelyik kiadóban vezető szakember, és máris nem vehetett részt a döntéshozatali folyamatban" - idézte fel tapasztalatait.
L. Simon László hangsúlyozta: szűk művészeti, közgyűjteményi szakmai közösségekről van szó, amelyeknél nem lehet a jelenlegihez hasonlóan szigorú szabályozást alkalmazni.
 "Nem tudom, hogy várható-e az NKA további átalakítása" - választolt a képviselő az MTI kérdésére. Mint azonban hozzáfűzte, véleménye szerint vannak olyan - elsősorban művészeti - szakkollégiumok, melyeknél "kifejezetten üdvös lenne", ha felállnának területi alapon szerveződő kollégiumok vagy alkollégiumok is.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!