336-tal száguldozó sofőr karambolozott az M7-esen (videóval, képekkel)

2015. január 19., 11:11 forrás: Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság
komment
Vádemelést javasol a rendőrség az ellen a férfi ellen, aki az M7-es autópályán száguldozott, majd balesetet szenvedett.
hirdetes_kapcsolo: 1
data['nincs_banner']: 0
G->reklam_mentes: 0

Volt, hogy a Lamborghini sebessége elérte a 336 kilométer/órát. A történteket a jármű utasa mobiltelefonjával rögzítette.

Fotó: Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság

A rendelkezésre álló adatok alapján 2014. szeptember 5-én 13 óra 49 perckor H. I. az M7-es autópályán Hollád irányából Sávoly irányába közlekedett egy külföldi felségjelzésű Lamborghini Huracan típusú személygépkocsival, amikor közúti közlekedési balesetet szenvedett. A járművezető haladása során elvesztette uralmát az autó irányítása felett, a menetiránya szerinti bal, majd a jobb oldali szalagkorlátnak ütközött, lesodródott az úttestről és a vízelvezető árokba csapódott, ahol felborult. A baleset után a sofőr kimászott a járműből és kimentette utasát a roncsból, melyet követően a gépkocsi kigyulladt és a felismerhetetlenségig leégett.

Az eljárás során beszerzett igazságügyi orvosszakértői vélemény alapján a baleset következtében a jármű utasa nyolc napon túl gyógyuló súlyos sérülést szenvedett. A 36 éves H. I-t a rendőrök - szabadlábon hagyása mellett - közúti veszélyeztetés bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt gyanúsítottként hallgatták ki.

Az eljárást a Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság Rendészeti Igazgatóság Közlekedésrendészeti Osztálya a napokban befejezte és a nyomozati iratokat vádemelési javaslattal megküldte a Kaposvári Járási Ügyészségnek.

Fotó: Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság

Ahogy ezt az M7-es autópályán bekövetkezett közúti közlekedési baleset is mutatja, nem kizárólag a téli időszakban kap nagy hangsúlyt a sebesség helyes megválasztása. A balesetek főbb kiváltó okai továbbra is a gyorshajtás, az elsőbbség és a kanyarodás szabályainak megszegése.

Fotó: Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság

A Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság felhívja a közlekedők figyelmét, hogy tartsák be a közlekedési szabályokat, vezessenek fokozott körültekintéssel és óvatossággal. A balesetek megelőzése, a személyi sérülések, halálesetek elkerülése elsősorban a gépjárművezetők magatartásán múlik!


Fotó: Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság

hozzászólás
2015. január 19., 11:11 forrás: Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság

Facebook

Hozzászólások