A szegénység magánügy? 120 ezer gyermek éhezik hazánkban

A Fejér Megyei Hírlap molinóját is ott lengeti a szél, a Metro nagykereskedelmi láncolat zászlói mellett. Utóbbi munkatársai állították össze az élelmiszercsomagokat, amelyeket mintegy száz kiértesített család - a rendszeres gyermekvédelmi segélyben részesülőket nevelők - kapott meg szerda délelőtt. Régi kedves iskolatársat fedezek fel a sorban, persze kicsúszik belőlem a bugyuta kérdés: hát te?... A már az iskolában is szókimondó, ma háromgyermekes Gergely Andrea most is nyíltan válaszol. Míg beszélgetünk, nagylánya vigyáz a picikre.

- Második párommal új életet kezdtünk, ő is hozott egy gyereket a kapcsolatunkba, én is a nagylányomat. Egy kis faluban házat vettünk, kocsit, mindketten dolgoztunk, lett egy közös kicsi lányunk, majd még egy, most négy-, illetve háromévesek. A párom állását felmondták, az enyémet meg azért, mert a második gyerkőc születésével kiestem a fősodorból. Folytassam? Nem tudtuk fizetni a részleteket, hitel volt a házon is, a kocsin is, előbbit a mai napig árverezik, de már most látom, hogy halálomig fizetni fogom a tartozást, mert öt millióért vettük, s ma már 5,2 a hitelünk... Ha el is adják, abból mi egy fillért sem fogunk látni. Ami ebben a történetben a legjobban bánt, hogy a volt férjemet is negatívan érinti, ő vállalta, hogy az adóstársam lesz, és a testvéremet is belekevertem - ez az igazi lelki teher számomra. De igyekszem megtartani magam, magunkat, a közmunkaprogramban állást kaptam az egészségügyben (most is hajnali műszakból jövök), s igaz, a fizetésem felét minden hónapban vonja a bank, de már nem az anyaotthonban lakunk, szereztünk albérletet, végre jobb körülmények között vagyunk. Bizony, minden lehetőséget meg kell ragadni, mindennek utána kell nézni-menni, ha kell, kérni, beállni a sorba. Kellemetlen? Igen, az. De aki ezt nem teszi meg, aki még nem tanulta meg lehajtani a fejét, ha szükséges, az el is esik a lehetőségektől.

A Gyermekétkeztetési Alapítvány azért járja éppen augusztusban az országot és oszt élelmiszercsomagot öt nagyvárosban, mert tapasztalataik szerint az éhező gyerekek legnehezebb időszaka éppen a nyári szünet. Az óvodában, iskolában napközben kapnak tízórait, ebédet, azzal kihúzzák másnapig - közel  százhúszezer gyermekkorú él ma így Magyaroszágon, hatoduknak a puszta fizikai léte múlik azon, hogy hozzájut-e az óvodában, az iskolában a kedvezményes étkezési lehetőséghez. Az élelmiszercsomagok kiosztása csak az egyik feladata most az alapítvány munkatársainak, pénzt is gyűjtenek a járókelőktől, az összeget az önkormányzatnak adják. A hasonló akcióknak  - ez bevált - mindig vannak arcaik, ismert emberek, akiknek jelenléte elég vonzó, szava pedig elég hiteles. Akiknek tényleg szívesen odaadja az ember azt a pénzt. Barna Márta egy az utcai adakozókból, s azt mondja: ha nem buszjegyre kellene a kezében szorongatott, kiszámolt pénz, szívesen adna többet is. Az utcát ezúttal a Vörösmarty Színház három színművésze (Váradi Eszter Sára, Csizmadia Gergő, Juhász Illés) járja, két helyi szépségkirálynő (Major Klára, Balázs Szabina) társaságában. Váradi Eszternek e napon nem is volt színházi teendője Fehérváron. Kifejezetten az akció miatt jött? Igen, szívesen vállal ilyen segítséget, ha szükséges,  így ide is mindenképpen jött volna, mondja a világ legtermészetesebb hangján az egyébként előrehaladott várandós színésznő.
A Gyermekétkeztetési Alapítvány Adj, hogy ehessenek! akcióját egy éve kezdte meg, Veszprémben. Azóta az adakozási kedv is megcsappant - tudjuk, válság van. De kevesebb adományból kevesebb gyerek étkeztetését tudják megoldani, holott az érintett gyerekekből nem lett kevesebb. Sőt.
Megszólítok egy másik háromgyermekes anyukát is, ő azt kéri, hagyjuk. Mert szégyelli, mondja és már megy is. A többiek még várakoznak. Van, aki nem is néz fel, nehogy megszólítsa valaki a sajtómunkások közül. Végülis, a szegénység magánügy.
Vagy nem?