Belföld

2010.07.22. 04:31

Autós-biciklis küzdelem: kinek mit szabad? Ismerni kellene a KRESZ-t

A kerékpárosok köszönik szépen a KRESZ-módosításokat. Gyorsan hozzáteszik, persze alapvetően nem arról szól a történet, hogy egy egyirányú utcába szemből be lehet hajtani avagy sem. Itt egy szemléletről kell beszélni, ami kétoldalú, ugyanúgy a bicikliseké, miként a velük naponta megküzdő autós vezetőké is. Így kerek a történet.

Ármás János


A KRESZ szabályainak megváltoztatása könnyíti a kerékpáros közlekedést. Elvileg az egyirányú utcában a forgalommal szemben is haladhat a bringás. Ám - mint kiderült - csak elvileg. Ha a helyhatóság, mint illetékes döntéshozó szerv erről dönt és kihelyezi a szükséges kiegészítő táblát. Kiss Brigitta, aki, mint az országos túrakerékpárosok szövetségének elnökségi tagja nem nevezhető amatőrnek ebben a műfajban, Fehérvár belvárosában szembesült a ténnyel, hogy a közlekedési szabályzat és a valóság egyelőre  nem igazán áll köszönő viszonyban. A városházán a szakemberek a képviselők döntésére várnak.

Napokkal ezelőtt Fehérvár belvárosában reggel egy egyirányú utcában csattant egy kerékpáros egy furgonnal. Balra nagy ívben kanyarodott (volna) az autó, de jött a bicikli. Nem történt személyi sérülés  - a furgonos  firtatta, mit keres az egyirányú utcával szemben a kerékpár. A szemtanúk bólogattak: igen, az új KRESZ szerint jöhet szembe a bringás. Megírtuk. Napokra érkezett a szerkesztőségbe egy megjegyzés évtizedes olvasónktól, László Jánostól, aki hozzászólásában megjegyezte, itt néhány átgondolatlan szabálymódosítás történt. Nézzünk már utána! Megtettük.
A lényeg: a törvényalkotó újraértelmezte a kerékpáros közlekedést, ennek értelmében meg kell tanulnunk, mi az a kerékpáros nyom, mi a nyitott kerékpársáv, illetve a kerékpárút, valamint a gyalog- és kerékpárút forgalmi rendjének meghatározása. Az alapvető törvényi verdikt szerint a kerékpárosok eddigi szoros jobbra tartási kötelezettsége az út jobb széléhez történő húzódás kötelezettségére változik. A kerékpárutak kötelező használata alól a közút kezelője külön burkolati jel alkalmazásával felmentést adhat. Így szól az elmélet. Induljunk el az utakra!

- Első körben szimpatikusnak tűnt a KRESZ-módosítás. Aztán a gyakorlatban kiderült, nem ezt szerettük volna - fogalmaz Kiss Brigitta, a Magyar Túrakerékpárosok Országos Szövetségének elnökségi tagja, megjegyezve, ugyan kikérték a véleményüket, hónapokon keresztül gyúrták egymást, de nem igazán úgy alakult a végeredmény, miként szerették volna.
Nagy nehezen leparkol Bartha Enikő a belvárosban. Nem szereti a kerékpárosokat, nem kell ezt tagadni. - Cikáznak, elém állnak, győzöm őket kikerülni. El kellene végre dönteni és pontosan megfogalmazni, hogy kinek mit szabad!
Ötven éve vezet autót Horváth Géza, és amikor teheti, a kerékpárjára is felül. Szerinte nincs másra szükség, mint a türelemre. Néhány fiatal hajlandó egymással szórakozni, ez igaz, de nem ez a jellemző.
A Fejér megyei Rendőr-főkapitányság közlekedés-rendészeti osztályáról Kerkuska László főhadnaggyal és Veight Péter törzszászlóssal beszélgetünk a Koch László utcában. A véleményük, tapasztalataik alapján  egyértelmű: "nehéz olyan kerékpárossal találkozni, aki szabályosan közlekedne. A kerékpárosok javára számos módosítás történt, ami a védelmüket szolgálja. Ezzel együtt nem feledhető, hogy a kerékpárosok többsége nagyon keveset tud a közlekedési szabályokról. Természetesen ez igaz a gépjárművezetőkre is, így kölcsönösen adódhat a káosz, amelyből jöhet a baleset. A rendőrség, ha felkérik, elmegy az iskolákba, oktatást tart a KRESZ-ről, de álláspontunk szerint ez nem csak a mi feladatunk lenne.

A kerékpárosokra vonatkozó közlekedési szabálymódosítások közül a legfontosabb, hogy: behajthatnak-e az egyirányú utcába szemből? Igen, behajthatnak, ha a vonatkozó tiltó tábla alatt erről kiegészítő tábla rendelkezik. A rendőrség megkérdezett munkatársai ilyen táblával Székesfehérváron még nem találkoztak.  A táblák kihelyezéséről a települési  önkormányzatok képviselő-testületei döntenek. A megyeszékhelyen a városházán Nagy Zsolt, a közlekedési iroda vezetője elmondta, közútkezelő hatóságként természetesen mérlegelik a kérdést, s csak ott engedik meg a forgalommal szembeni kerékpáros közlekedést, ahol ez lehetséges, ahol adottak a műszaki feltételek. A KRESZ betartása természetesen az iroda döntéseinél is kötelező, egyébként pedig valamennyi határozatuk előtt kikérik a rendőrség szakértőinek a véleményét. Az irodavezető elmondta, a civil szervezetekkel, a bringásokkal is jó a kapcsolatuk, kölcsönös az egyeztetés.
A profi bringások is elismerik, sajnos még mindig ők lennének kevesebben. Aki reggel hatkor felül a biciklijére, és elindul a boltba, általában világítás nélkül, az  nem biztos, hogy tudja, most milyen közlekedési szituációba kerül. Bólintanak: ez valóban csak  közös ügy lehet.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!