Belföld

2016.10.28. 07:40

Bőnyi rendőrgyilkosság - ki kell vizsgálni, mi vezetett a tragédiához

Budapest - Alaposan ki kell vizsgálni, mi vezetett a szerdán Bőnyön meggyilkolt rendőr tragikus halálához - mondta Horváth József, a Polgári és Katonai Titkosszolgálat volt főigazgató-helyettese az M1 aktuális csatorna péntek reggeli műsorában.

Azzal kapcsolatban, hogy a Magyar Idők pénteki számában megjelent cikk szerint a Nemzeti Nyomozó Iroda belső vizsgálatot indított Pálvölgyi Péter kiemelt főnyomozó halála miatt, a biztonságpolitikai szakértő azt mondta: Győrkös István és szervezete húsz éve a titkosszolgálatok és a rendőrség látókörében van, tehát nem egy ismeretlen gyanúsítottról volt szó.


Ezért ha hozzá mennek ki házkutatásra, az tipikusan olyan helyzet, amikor szükség van a terrorelhárításra, hiszen joggal lehet feltételezni, hogy fegyverrel rendelkezik, és ilyenkor különös körültekintéssel kell eljárni - fogalmazott.


Nem lehet megkerülni a felelősség kérdését - tette hozzá.


Arra a sajtóértesülésre, hogy a gyanúsított bevallása szerint csak elijeszteni akarta a rendőröket a lövésekkel, Horváth József úgy reagált: "ha hivatalos szervek hivatalos minőségüket felfedve megjelennek házkutatáson, akkor nem az a logikus válasz, hogy egy gyenge sorozatot elengedünk a levegőbe".


Ráadásul aki ért a fegyverekhez, tudja, hogy egy Kalasnyikov például elhúz lövés közben, ha nem tartják erősen, ezért a lövés bármerre mehet - fűzte hozzá.


Szerda reggel gépkarabéllyal adott le több lövést Bőnyben a 76 éves Győrkös István, és megölte Pálvölgyi Péter őrnagyot, a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda kiemelt főnyomozóját. A meggyilkolt férfit a belügyminiszter hősi halottá nyilvánította és alezredessé léptette elő. Győrkös István ellen hivatalos személy sérelmére elkövetett, több ember életét veszélyeztető emberölés és lőfegyverrel visszaélés bűntette miatt rendeltek el nyomozást. A férfi is megsérült a lövöldözéskor, csütörtökön a kórházban helyezték előzetes letartóztatásba, majd a tököli rabkórházba vitték.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!