Belföld

2014.08.22. 16:10

Harc a plüsskörtéért Székesfehérváron is

Országos méretűnek mondható őrület részesei lettek, akik pénteken reggel valamelyik honi Penny üzlethez mentek. Egy nyári akció keretében gyűjthető plüssfigurákért szabályos csata dúlt egyes boltokban.

Kocsis Noémi

Balatonalmádiban kis híján verekedés alakult ki, gyerekek kezéből kapdosták ki türelmetlen felnőttek a plüssöket, írja online társ-felületünk, a veol.hu. Ha verekedésközeli helyzet nem is, de lökdösődés, morgolódás, veszekedés, idegeskedés és sorban állás volt Fejérben is bőven a multicég üzletei előtt pénteken reggel és délelőtt. A Palotai úti egységnél például nyitáskor már közel száz ember várakozott. A vágy titokzatos tárgya ezúttal néhány, valójában pár száz forint értékű játék.

A cég nyári akciójában kellő számú, gyűjtőfüzetbe ragasztható pont összegyűjtésével ingyenesen megkapható plüssfigurákat – a gyerekek egészséges táplálkozásának fontosságát hirdető gyümölcsöket és zöldségeket – már az akció felénél széthordták a boltokból, mától lehetett ismét hozzájuk jutni. Azért a múlt idő, mert gyakorlatilag délre (egy móri üzletben már a nyitás után félórával) elfogytak megint, jelenleg feliratkozni lehet, ami adatkezelési szempontból aggályos.

Kerestük a cég illetékesét, de hétfőig senki sem tudott magyarázatot adni a lélektani mélységű ügyről, egy dolgozó név nélkül viszont azt mondta: ilyen őrületet még nem tapasztalt a boltban, pedig megélt  néhány akciót.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!