Pedagógusokat köszöntöttek

Székesfehérvár - A megyeházán pénteken Balogh Ibolya elnökasszony köszöntötte a pedagógusnap alkalmából az oktatási intézmények dolgozóit.

Kovalcsik Katalin


Juhász Gyulát idézve elmondta, hogy a tanár az a gyerek, aki legtovább jár az iskolába. Az elnökasszony szólt arról is, hogy itt az ideje, hogy a pedagógusi pálya méltón megfizetett, biztos egzisztenciát nyújtó hivatás legyen. Fontos, hogy a józan észnek és az ország igényeinek megfelelő számban bocsássanak útra az iskolák jól felkészült szakmunkásokat, mérnököket, művészeket, közgazdászokat. A köszöntőben szó volt azokról a tanárokról, akik pénteken még érettségiztettek, tanítottak, és azokról is, akik munkájuk elismeréseként kitüntetést vehettek át. A Gróf Klébelsberg Kuno Emlékérmet Asbóth Lászlóné, a cecei iskola tanárnője és Harasztos István,  a martonvásári Pápay Ágoston iskola gyógypedagógusa kapta. Elnöki dícséretben  részesült  Czupponné Balyi Piroska, Czinka Zsuzsa, Patonai Erika,  Nagy Sándor, Mátyási Sándorné, Márkus Károlyné,  Mátyás Julianna, Végh László, Varsányiné Kozma Judit, Czuppon Tamás és Sárközi József.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!