Belsőbáránd

2017.02.23. 15:22

Tavaszváró Hófehérke

Belsőbáránd – A kreativitás nem ismer határokat, mutatja ezt a belsőbárándi asszonyok nemrég elkészült alkotása is.

Szanyi-Nagy Judit

Nem Hófehérke az első, aki a főutcába látogatókat köszönti Belsőbárándon. Voltak már nyulak és karácsonyi díszek is az út melletti részen, sőt, március 15-e alkalmából, az ünnep közeledtekor, magát Petőfi Sándort igyekeznek megeleveníteni a kreatív asszonyok.

A Belsőbárándért Érdekvédelmi Egyesületből ezúttal öten (képünkön balról jobbra: Salga Csabáné, Nyitrai Tiborné, Szabó Györgyné, Kalocsa Lászlóné és Katonáné Erzsi) fogtak össze, és készítették el a fotón látható Hófehérkét, és azt a két törpét, amely a mesebeli lányra vigyáz, míg öt társuk a bányában dolgozik.

Az egyesületből ezúttal öt kreatív tag alkotta meg Hófehérkét és két törpéjét, színesítve a falut Fotó: Szanyi-Nagy Judit

A bábu öltöztetésén kívül a törpéket és a virágokat is maguk készítették: furnérlemezt, gumiabroncsot, festéket, a tartós rögzítéshez pedig vasrudat és drótot használva.

Mindehhez hozzátartozik a gumiabroncsból készült „kaspó" és az abban lévő tulipánok is, melyek a tavasz közeledtét jelzik. Az alkotásokkal a készítők nemcsak maguknak, de az utcába látogatóknak is örömet okoznak.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!