Bicske

2015.07.28. 12:22

Köszönöm a jóságát - írta levelében az agydaganatból gyógyult fiú Mága Zoltánnak

Bicske - Megpakolt furgonnal érkezett Mága Zoltán a gyermekotthonhoz. Gyakorolni, tanulni, dolgozni - összegezte sikerének titkát a hegedűművész, aki most találkozhatott két gyógyult kisfiúval, akikért tavaly koncertet is adott. Ezért érdemes csinálni - mondta.

S. Töttő Rita

Megilletődve állták körbe a bicskei gyermekotthon lakói Mága Zoltánt egy múlt heti kora délutánon. Vadonatúj sportcipők, ruhák és játékok kerültek elő a furgonból, amelynek tartalmát a hegedűvirtuóz irányította a helyszínre. A gyerekek meglehetősen sokáig zavarban voltak, szótlanságuk nehéz sorsról árulkodott.

- Mintha csak karácsony lenne - mondta egyikük, ajándékokkal megpakolva. Mága Zoltánról, a hegedűművészről mindenki tudja, hogy gyakran és szívesen jótékonykodik. Bicskére már másodszor érkezett, a gyermekotthonban pedig most járt először.

- Magam is szerény körülmények közül érkeztem - mesélt magáról kicsit a művész a gyerekeknek.

- Édesapám zenész volt, de azért, hogy taníttatni tudjon, komoly fizikai munkát vállalt. Ezt sosem feledtem el neki s ezért mindig igyekeztem a szorgalmammal meghálálni az áldozatvállalását. Bárhol tanultam, nekem mindig többszörösen bizonyítanom kellett a sok híres és gazdag szülők gyerekei között.

Mága Zoltán (jobbról) a gyermekotthon lakóival, Tessely Zoltánnal és Vásárhelyi Jánossal
Fotó: a szerző

Gyakorolni, tanulni, dolgozni - plántálta az otthon lakóiba a hegedűművész, aki meghatódva vette át a levelet egy bicskei kisfiútól, aki tavaly két másik társával együtt részesülhetett a művész adományából.

"Köszönöm a jóságát, nem felejtettem el, amit értem tett" írta levelében az agydaganatból gyógyult Pócsik Balázs, aki mellett ott ült a tavaly még leukémiával küzdő Majnár Bence is.

Mindkettőjük édesanyja könnyekkel küszködve mesélt az elmúlt időszak megpróbáltatásairól és arról, milyen sokat jelentett a segítség mindannyiuknak. Harmadik társuk szintén gyógyult, épp a Bátortáborban tölti megérdemelt pihenését.

- Elvileg 5 év tünetmentesség után lehet csak azt mondani valakire, hogy meggyógyult - fogalmazott óvatosan Szilágyi Zsanett, Bence anyukája, de azért hozzátette: már jó ideje nem újult ki a daganat. Pócsikné Ágnes viszont mondhatta: - Úgy tűnik, a daganatot sikerült legyőzni.

- Látják, ezért érdemes ezt csinálni - mondta Mága Zoltán, aki nem csak a gyermekotthonba, de a Kerecsendi-Kiss Márton tanodába, az ország első cigány iskolájába is ellátogatott, valamint találkozott a két helyi nyugdíjasklubbal is. Sehová nem érkezett üres kézzel: volt, ahová játékokat, ruhát vitt, a rászoruló időseknek pedig tartós élelmiszert.

- A roma integráció kulcsa a tanulás - szögezte le a művész. - Ezért meg kell adni a lehetőséget a gyerekeknek, hogy tisztán és felkészülve indulhassanak iskolába. Ebben igyekszem segíteni.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!