Bicske

2017.06.09. 11:36

Templombúcsú a katolikus iskolával Bicskén: Szent László-show, lovagi torna, gitáros mise

A kisváros búcsúja eredetileg a Szentháromság templom ünnepe volt. Június első vasárnapján tartják, s ringlispíles, vásári forgatag lett az utóbbi félszáz évben. Ezúttal búcsúhoz illő, színes és felemelő programok váltogatják egymást.

Zsohár Melinda

Idén tartja a Szent László Katolikus Általános Iskola alapításának 20. évfordulóját, s a templombúcsúval egybekötött kétnapos ünnepséget tartanak a jeles alkalomból. Június 9-én, pénteken nyitja meg a rangos programsorozatot Varga Imre Bicske és még hét település (!) katolikus plébánosa, címzetes esperes és püspöki biztos. A helyi katolikus egyházközség gitáros közössége Örömzenélés címmel adnak koncertet a 17 órától a templomban, ahol a templom relikviáiból, papi ruháiból kiállítás nyílik.

Templomtúrákat vezetnek szombaton, június 10-én 9-12 óra között, s betekinthetnek azon részekbe is a látogatók, ahova máskor nem. Ugyanekkor szabadtéri programokat kínálnak főként a gyerekeknek a Hősök terén és a Szent László Iskola udvarán. Lovagi torna és néptánc bemutató, Szent László show, családi aszfaltrajzverseny délelőtt, Jó ebédhez szól a harmonika, tűzoltóautó bemutató, kézműveskedés és modern lovagok versenye délután, este hatkor gitáros szentmise.

Somogyváry Gyula Szent László pénze című versének dramatikus megjelenítését a híres lovagkirályról elnevezett iskola ötödikesei mutatják be még szombat délelőtt. Vasárnap természetesen ünnepi szentmise lesz a Szentháromság templomban 9.30-tól. Ilyenkor szokás Bicskén (is), hogy a máshová elszármazottak hazatérnek az idős szülőkhöz, helyi rokonokhoz, s ünnepi ebéddel koronázzák meg a helyi templom búcsújának ünnepét – még a reformátusok is. Délután a gyerekeket a körhintákra ültetik, ami hozzátartozik a falus hagyományok nyomán a naphoz.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!