Bodajk

2016.12.20. 18:19

Együtt vigadtak

Bodajk - Remek hangulatban zajlott a bál, amelyet az általános iskola nevelőinek és a diákok szüleinek rendeztek.

B. Kiss László

Az immáron hagyományosnak számító szülők, nevelők báljáról Pittner Károlyné tanárnő az alábbiakban számolt be lapunknak. „Az iskola batyubálját a régi mozi épületében rendeztük meg. A készülődés már hetekkel előbb megkezdődött, így az iskolások műsorának összeállítása, illetve a próbák.

A felkészítő tanárok Palotai Réka, Bessenyei Renáta, Erni Vanda, Négele Anikó, Makai Zsolt voltak. Fogytak a támogatójegyek, gyűltek a tombolanyeremények, szépen alakult a műsor, minden résztvevő aktívan, szorgosan végezte a dolgát.A bál estéjén egy hangulatosan berendezett terembe léphettek a vendégek, ahol már gyülekezett a sok-sok izgatott gyerekszereplő.

A köszöntő után kezdődött a színes, változatos műsor, melynek nyitányaként Sosztakovics 2. keringőjére táncoltak 7-8. osztályos szép, tüllszoknyás „lányaink" és elegáns, komoly „fiaink". Második műsorszámként A kis herceg jól ismert történetét adták elő színjátszóink, melyhez az alsós, felsős énekkar közös produkciója, dala adta a zenei keretet.

Ezután Ariana Grande: Focus című zenéjére mutattak be táncos műsort a 2. és 6. osztályos kislányok. Majd újabb produkciók következtek, melyek szintén nagy sikert arattak. A műsort négy vállalkozó kedvű tanárnő vidám tánca zárta. A bál bevételéből az oktató-nevelő munkát segítő eszközök beszerzése a cél: projektort, CD-lejátszókat, sötétítőfüggönyöket, udvari játékokat fogunk vásárolni, hogy a bodajki általános iskola még szebb és jobban felszerelt legyen."

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!