Bodajk

2014.09.14. 12:07

Ezrek a búcsún - Megújult a bodajki plébánia homlokzata

Több ezren vettek részt a Segítő Szűz Máriáról elnevezet bodajki kegytemplom szombat-vasárnapi búcsúján. Az ünnepi szentmisét Spányi Antal megyéspüspök celebrálta.

B. Kiss László

Egy tűt sem lehetett volna leejten, annyian voltak a bodajki, Segítő Szűz Máriáról elnevezett bodajki templomban  vasárnap délelőtt, a búcsú alkalmával tartott szentmisén. De megtelt hívőkkel  a templommal szomszédos zarándokudvar is, a hívők az eső miatt az árkádok alá húzódtak.

A misét celebráló Spányi Antal megyéspüspök prédikációjában a száz évvel ezelőtti fehérvári püspököt, Prohászka Ottokárt idézte: "Szűz Mária a mi lángoszlopunk".

Spányi Antal az ünnepi szentmise után megáldotta a plébániát, aminek négymillió forintból  újították fel a homlokzatát (Fotó. B. Kiss László)

A mise végén több ezren áldoztak, vették magukhoz a megszentelt ostyát. Csak a zarándokudvaron hat helyen lehetett áldozni, mint azt Mórocz Tamás plébános közölte a Bodajkon összesereglett hívekkel. De lehetett áldozni a templom előtt, s a templomban is több helyütt.

A misét követően a püspök megáldotta a templommal egybeépült, felújított plebániát is. A templomhoz hasonlóan régi és patinás, emeletes épület egykoron kolostor volt, melynek homlokzatát most négymillió forint állami támogatásból tettek méltóva a templomhoz, melyet a közelmúltban renováltak.

A misén - mások mellett -  jelen volt L. Simon László államtitkár, valamint  Törő Gábor országgyűlési képviselő is.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!