Bulvár

2017.08.11. 16:30

Különleges állatok és növények élőhelye a Madárrezervátum

VELENCEI-TÓ A nyárra való tekintettel kihajóztunk a Velencei-tóra. Kiss Péter szakmai vezetése mellett ismerkedhettünk meg a Madárrezervátum zegzugos nádasaival, a hívogató úszólápok között viruló élővilággal.

Majer Tamás

Idegenvezetőnktől megtudtuk, hogy a tíz-tizenkétezer esztendős Velencei-tó medrét két árkos vetődés hozta létre, vagyis igen fiatal képződmény, szinte rajta van még fenekén a tojáshéj: a keleti partvidékén lévő Velencei-hegység jóval korosabb, úgy 260-280 millió éves!

Az éppen tomboló hőségben egy nap alatt egy centiméter is elpárolog a Velencei-tó vizéből, a 130-175 centiméteres mélységet szeretik tartani az ezért felelős szakemberek. Ha ez a nagyobb szélsőérték fölé megy, akkor a Kajtori-tározó felől "kihúzzák a dugót".

- Ha körülnézünk a Velencei-tó medrében, láthatjuk, hogy bizony bent, a tó közepén is találunk nádast, ez azért van, mert a Velencei-tónak viszonylag alacsony az átlagos vízszintje, 1,3-1,5 méter közé tehető - mondta Kiss Péter. A Balatonnál ugyanez az adat 3-3,5 méter - tudtuk meg összehasonlításul.

Bárki ellátogathat a szervezett hajótúrákon a Madárrezervátumba

A tó 40 százaléka náddal borított, ez 935 hektárt jelent. A nádat télen, ha befagy a tó, aratják a nádaratók.

- Az elmúlt négy évben csak a legutolsó tél volt erre alkalmas, egy hónapon át. Sajnos ma már elég kevesen foglalkoznak ezzel a tevékenységgel - fűzte hozzá kalauzunk. A ok, hogy a kínai nád visszaszorította a Nyugat-Európát célzó magyar exportot.

A Madárrezervátumban számos madárfaj fészkel:, többek között a nagykócsag, a szürke és a vörös gém, a bakcsó, a nyári lúd, a nádirigó, a nádi poszáta, a kis kárókatona. A kékbegy az, amelyik kimondottan az úszólápot és az azt körülvevő zónát veszi igénybe.

Halfajokban is bővelkedik a tó, 21 fajt összesítettek. A horgászok elsősorban pontyra mehetnek, de a keszegezés és süllőzés is menő, sőt harcsát is kifoghatnak

- A legnagyobb harcsa, amelyet itt kézre kerítettek, egy 107 kilós példány volt, én személyesen egy 88 kilogrammosat láttam - hívta fel bennünk a horgászszenvedélyt a természetőr.

Érdekesség, hogy van vaddisznóállománya is a tónak, az úszólápok térségében élnek.

- A madarak trükközgetnek miattuk. A gémek 80 centi magasra teszik öles fészkeiket, de nem az úszólápra, hiszen ott a vaddisznók is vígan járnak, s megeszik a tojásokat, hanem az átmeneti lápos részre - hallhattunk a madarak túlélő ösztönéről.

A vidraállomány is magas a tóban, s vannak itt aranysakálok is. Hüllők (kockás és vízisikló, mocsári teknős) és kétéltűek is lubickolnak a Velencei-tóban.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!