Skoda, Wartburg, Trabant - Autóvásárban a Múltidéző

A vásár reggel hét órakor kezdődik Dunaújvárosban. Itt nem biztos, hogy a koránkelő lel aranyat. A kezdésre még csak két eladó autó áll be a bekerített eladóterületre. Vásárló még nincs. Fél tízre százötven személyautó és tizedannyi motorkerékpár gyűlik össze. Körülbelül ugyanennyi várakozik odakint, a látogatók számára fenntartott parkolóban. Ők valószínű, hogy nem fognak vásárolni.

A menetrend szerint csak vásárnapokon közlekedő busz félóránként pár tucat kíváncsiskodót rak le. Sokan kisgyermeküket is magukkal hozzák. Tíz óra körül már javában dúl a vásár.

Vevőre várva némelyek a motorház fedelén terítenek meg reggelihez a szorgalmasabb feleségek a kocsiban ülve hímezgetnek, mások autórádióikat bömböltetik. Aki tehette csinos partnernőjét ültette eladásra szánt kocsijába. a tapasztalt vásárosok tudják: ez műcsali.

A MERKUR csepeli fogadóállomására naponta mintegy kettőszáz személygépkocsi érkezik. Innen speciális szállító járműveken az átadó telephelyre viszik az autókat (Fotó: FMH-archív)

A nézők serege le-fel hömpölyög a kifényestett autók négyes sora között. Időnként ismerősök találkoznak, ilyenkor kis szigeteket alkotva kicserélik tapasztalataikat. Aztán sodródnak tovább. Ahol felnyílik egy motorház, ott azonnal kupaktanács gyűlik össze. Nem tudni, ki az eladó és ki az érdeklődő. Véleménye mindenkinek van.

– Ötvennyolcra tartom, ötvenötöt már ígértek érte – mondja az IM-es Zsiguli gazdája. Talán rá kellett volna állnia az alkura.

Az UC-s bordó Skoda valamikor a család kedvence lehetett. Utolsó – vagy mégsem? – útjára valamennyien elkísérték. Szomorú szemmel figyelik, amint a családfő – mint megsántult gebére – alkuszik. Kilenckor még 52 ezer volt az ára. Egy órával később már csak 48 ezer.

Újabb kocsik érkeznek, közöttük egy 1500-as Lada. Valóban jól néz ki, pedig hároméves már elmúlt. Szőke tulajdonosnője:

– Százharmincezer – mondja mosolyogva az első érdeklődőnek. ezen tényleg mosolyogni kell. A többi hasonló korú 1500-as új árát tartja. Nem is veszi senki.

A Wartburgok népszerűsége mintha esett volna. Már csak tulajdonosaik hiszik, hogy felárat kaphatnak értük. A ZU-s Touristnak nem sokáig örült gazdája, pedig még a csomagtartót is subával bélelte. Az extrák láttán az is visszariad, aki netán vásárolni szeretett volna: hiszen még a ZB-s Limousineokért is nyolcvanezer fölött szabták meg az árat.

– Mennyi a Trabant induló ára? – A Speciál fiatal tulajdonosa magabiztosan mosolyog:

– Induló és végleges 58 ezer. – A kocsi UT-s, mostanában vizsgázott. Van, aki tüzetesen megvizsgálja. Az érdeklődő hibát, az eldó vevőt nem talál.

Itt-ott rezignált, csak úgy mellékesen elejtett halk indoklások lebegik körül a bámészkodókat: nemsokára jön az új, megvenném a barátomét, ha ezt el tudnám adni. Odahaza két kocsim van, az egyiket el kell adni.

Feltűnést kelt a kék Trabant: elsősegélycsomagja még érintetlen, fóliába van hegesztve, a kocsi szélvédőjén pedig ott virít a zsírkrétával felírt kiadási sorszám. A PD-s kocsi vadonatúj, éppen csak a gyári konzerváló réteget mosták le róla, hogy csillogjon. Hetvenkétezerért csilloghat is. A vevők elkerülik. Még az alkut sem vállalják.

Az üzletek a kerítésen kívül köttetnek. Aki ugyanis próbakört kér, az már majdnem biztos vevő. A próbakör után már nem tér vissza az eladó kocsi: vagy megveszik vagy tulajdonosa nem kíván mindent előlről kezdeni.

A tíz óra után érkező buszok egyre kevesebb nézelődőt hoznak, annál többet visznek vissza a városba. Az utolsó járat tizenegykor indul. Ritkul a közönség, egyre több vásáros fordítja hazafelé a kocsi orrát. A kerítésen kívül egy Skoda, egy Wartburg, egy Volga, egy Trabant, egy Zsiguli és egy motorkerékpár kelt el. Dél felé a többi száznegyvenöt autós is haza indul saját portékáján. Jövő vasárnap máshol próbálnak szerencsét.