2017.03.05. 17:45
Ég a kisze - lánggal
Cece - Kincsekből merítkeznek időről időre a cecei óvodások, hiszen néphagyományaink, értékeink, múltunk kincsekkel teli. Nemhiába, Kincskereső Óvoda a nevük is. Az aprónép nyitott, kíváncsi és befogadó.
A farsangi időszak lezárásaként a Kincskereső Óvodában a gyerekek által kedvelt népszokást elevenítettek fel, a kiszebáb-égetést - mondta Mészáros Istvánné Éva óvodavezető. A babona szerint a kiszebáb égetése megszabadítja az embereket minden bajtól.
A kiszebábot körbevitték az udvaron, hogy az óvoda minden szegletéből elűzze a betegséget, a rosszat, közben az aprónép kereplőkkel, zajkeltő eszközökkel, csörgőkkel hatalmas zajt csapott. Mindegyik csoport népi rigmusokat, versikéket mondogatott, mellyel igyekeztek a telet, a hideget messzire száműzni.
A bábu elégetésével, a nagy zajjal és a mondókázással mindent megtettek azért, hogy vége legyen a télnek. Az óvodások örömmel nézték, ahogy a bábu elég, és már csak hamu maradt utána, jelképezve a tél elmúlását. Hagyományaink megismerésére és ápolására kiemelt figyelmet fordítanak az óvodában.
Arra nevelik a gyerekeket, hogy ne csak megismerjék a népi kultúra értékeit, hanem azonosulni is tudjanak velük - tette hozzá Fésü Lajosné Andrea óvodavezető-helyettes.