Cece

2014.04.24. 14:45

Már edzenek a cecei lovardában

Cece - A tavalyi lovardatűz sok lovast, oktatót, ceceit és környékben élőt személyesen érintett. Az ott dolgozók, a fiatal lovasok és a községben élők sokat tettek a talpra állásért.

Miskei Anita

Dallos Gyula tartott elméleti oktatást,  edzést a cecei lovardában

Kapoli István szakoktató örömmel újságolta, hogy Dallos Gyula, az egyik legismertebb magyar lovas, sportoló látogatott el a napokban Cecére. Tavaly szó szerint szinte mindenüket elveszítették egy pusztító tűz miatt a lovasok, oktatók és tanulók, azonban a közösség összefogott, dolgoztak, adományokat gyűjtöttek, hogy talpra állhassanak. Bár a lovarda épületét egyelőre nem sikerült felújítani, a munka, az edzés és oktatás már folyik. Talán ha pályázati forrás lesz, az épületet is helyreállíthatják, de addig is dolgoznak a cecei régióban. A napokban Dallos Gyula is bekapcsolódott az edzésbe, 60-an érdeklődőnek, közöttük 14 fiatal versenyzőnek tartott elméleti és gyakorlati oktatást. A Cecéről, Sárosdról, Pusztaegresről és a régió egészéből érkező lovasok sokat tanulhattak a sportolótól, aki ma már 25 országba jár elméleti órákat és edzéseket tartani.

Kapoli István elmondta, Dallos Gyula hangsúlyozta, mennyire fontos az alázat és a tisztelet ebben a sportágban is. A 14- 18 év közötti fiatalokat a lovaskultúra szeretetére, népszerűsítésére, annak gyakorlására is buzdította. Mindemellett méltatta a tehetséges és kitartó fiatalokat.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!