Farkas Berci segít! Űrszimulátor is lesz a Bőrgyárban

Székesfehérvár - Már a második fordulójánál tart a Bőrgyár felújításának pályázata: ebben a fordulóban részletesen be kell mutatni, mit is kíván megvalósítani az önkormányzat. A tervek között űrszimulátor, planetárium is szerepel.

Házi Péter

A Bőrgyár felújítására az Agóra Pólus Program keretében kerülhet sor, melynek első fordulója után a napokban kell leadni a közel 1,7 milliárdos felújítási pályázat tanulmányát. Ebben a fordulóban már részletesen be kell mutatni, mit is kíván az önkormányzat megvalósítani a Bőrgyárban.

Farkas Bertalan is segít a tervek megvalósításában
Fotó: Nagy Norbert

- A tervek szerint  az iskolás korosztálynak szóló látványos bemutatók helyszíne is lesz a felújított épület, melynek látványlaborjaiban már komolyabb kísérletek is elvégezhetőek lesznek, amivel a heyi tehetségek gondozását segíthetjük. Emellett megépül egy passzívház is, melynek energiafogyasztása szinte nulla lesz, itt egy négyszáz négyzetméteres előadótermet alakítanak majd ki. A projekt harmadik fő eleme a médiacentrum lesz  - mondta lapunknak Fiedler Ágnes, az önkormányzat által alapított Városfejlesztési Nonprofit Kft. vezetője. A szerdai megbeszélésen a város meghívására részt vett Farkas Bertalan magyar űrhajós is, aki felajánlotta, hogy kiterjedt asztronautikai kapcsolatait a projekt érdekében kamatoztatja. A remények szerint a Bőrgyárban irányítható  űrszimulátor, a Hunveyor gyakorló űrszonda és egy planetárium is helyet kapna.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!