Településőri pályázatok, a helyi közbiztonságért

Megyei-körkép - Eddig nyolc település jelentkezett Fejér megyéből az Igazságügyi és Rendészeti Minisztérium (IRM) felhívására a településőrök foglalkoztatására kiírt pályázaton.

Ármás János

Az IRM-től kapott információk szerint Bakonycsernye, Iváncsa, Lajoskomárom, Velence, Úrhida, Martonvásár, Polgárdi és Sárosd önkormányzatának támogatási igénylése érkezett meg eddig.  A településőrök feladata, hogy  a helyi közbiztonság javítása érdekében  a közterület-felügyeletek tevékenységét támogassák, elsősorban a közterületi jelenlét hatékonysága, erősítése céljából.
A minisztériumnál a támogatás a már meglévő közterület-felügyelői létszám kétszeresére, de legfeljebb húsz személyre igényelhető. Amennyiben a településőrt közcélú munka keretében kívánja a helyhatóság foglalkoztatni, akkor személyenként egyszeri nyolcvanezer forintos támogatást kaphat, amit dologi kiadásokra (például munkaruhára) lehet fordítani. Ha nincs a közcélú munkára pénzügyi keret, s új munkahelyet kell teremteni, akkor az említett nyolcvanezer mellett a havi munkabérhez 71,5 ezer forintot biztosítanak és fizetik a járulékokat is. A támogatásokról évenként új szerződést kell kötni az elöljáróságnak és a szakminisztériumnak.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!