Thürmer Gyula az elsikkasztott országról

Székesfehérvár - Az elsikkasztott ország címmel jelent meg a napokban Thürmer Gyula, a Munkáspárt elnökének kötete, melyet a szerző részvételével tegnap délután mutatott be a kiadó.

Ármás János


Thürmer a kötetben választ keres arra, hogy mi volt Kádár János politikai végrendelete. Elgondolkodik: megmenthető lett volna a magyar szocialiszmus? Felvetődik a kérdés: kik csinálták igazából a rendszerváltást, illetve valójában kik Magyarország mai "urai"?
A pártelnök munkatársunk kérdésére elmondta, a rendszerváltásról eddig csak azok írtak, akik abban elsősorban politikailag, illetve társadalmilag érdekeltek voltak. Viszont senki olyan nem írt még tényfeltáró elelmzést, aki ellenezte volna ezt a politikai fordulatot.
- Grósz Károlynak én voltam az egyetlen külpolitkai tanácsadója, ez nem szégyen, de nem is szabad, hogy köddé váljon -  fogalmazott Thürmer, megjegyezve, ha már hitelességről beszélünk, akkor azt sem szabad elfelejteni, hogy a Munkáspártnak megalakulása óta ő az első és egyetlen elnöke. Nagyon hosszú választási kampányra számít, azt nehéz előre megjósolni, hogy ez mennyire lesz tisztességes," ...de ez már nem a mi felelősségünk, bárhogyan is alakuljon, ez a nagyok bűne."

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!