Fáradtolaj Pátkán - huszonkét munkanap alatt kell eltüntetni

Pátka - Jelentős környezetszennyezést talált a regionális zödhatóság a község belterületén. A kármentesítési határidő szigorú: huszonkét munkanap alatt el kell tüntetni a fáradtolajat - rögzíti a hivatalos jegyzőkönyv.

Ármás János

A major titkai című riportunkban számoltunk be múlt hétfőn arról, hogy a település belterületén, az egykor tsz-géptelepként működő, úgynevezett belmajorban komoly környezetszennyezés állapítható meg. A belbajort (közel két hektárt) az egykori Aranykalász termelőszövetkezet jogutódja, a Corn-Agro Kft. adta el tízéves futamidőre tizenegy millióért az önkormányzatnak. Munkatársunk a faluban terjedő hírek alapján kezdett vizsgálódni: a belmajorban komoly környezetszennyezés történt, s ezt tudhatta az eladó cég csakúgy, miként a vevő (a képviselő-testület) is.
A Közép-dunántúli Környezevédelmi Felügyelőség június 14-én a helyszínen kelt jegyzőkönyvében olvasható: "Felhívom a figyelmet arra, hogy a gépműhelyben található, olajjal szennyezett beton aljzatot és az olajjal telt aknának a tartozékait a bontást követően és az esetlegesen kitermelt talajt veszélyes hulladékként kell kezelni, annak megfelelő gyűjtéséről és ártalmatlanításáról gondoskodni kell." Érdeklődésünkre a  hatóságnál elmondták, hogy a mintákat még vizsgálják.
 A jegyzőkönyvben olvasható a pátkai polgármester ígérete: "A veszélyes hulladékok elszállítását és ártalmatlanítását 22 munkanapon belül megtesszük." Megkérdeztük a dokumentum megismerése után Füri Bélát, aki közölte: rendkívüli testületi ülést hív össze, de úgy gondolja, a  felügyelőség előírásaihoz szükséges anyagi feltételeket elő tudják teremteni.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!