Új kezekben a város

Székesfehérvár - Vasárnap este hatkor hivatalosan is átadta hivatalát Viniczai Tibor alpolgármesternek Warvasovszky Tihamért leköszönő polgármester.

Klecska Ernő

A leköszönő polgármester, akit a parlament múlt héten választott meg az Állami Számvevőszék alelnökének, elmondta: hétfőn 10 órakor tesz esküt, s utána áll munkába új helyén.

Viniczai Tibor alpolgármester, aki 2006 óta Székesfehérvár társadalmi megbízatású alpolgármestere, s aki most elődje minden jogkörét megkapta, kiemelte: ismeri jövendő feladatait és a hivatalt, ezért a választásokig hátralévő pár hónapban nem számít nehézségekre. A város első számú vezetőjeként a következő hónapokban még három közgyűlést kell levezényelni - tudtuk meg. Az alpolgármester az átadás-átvétel után hivatalosan ma nulla órától vezeti a várost.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!