Rémálommá vált álom, 270-szeres szennyezés Pátkán

Pátka - Nincs mit szépíteni: a falu egyik legnagyobb gondjává vált mára a szép, új faluközpontnak megálmodott Belmajor. Az önkormányzat egy hete kapta meg a határozatot: részletesen fel kell tárniuk a szennyezés ügyét.

Kocsis Noémi


Az egész egy álommal kezdődött: régi vágya volt a képviselő-testületnek, hogy az egykor mezőgazdasági tevékenységnek otthont adó, ma kivett major megnevezésű, belterületi, két négyzetméter híján két hektárnyi ingatlanon új, szép faluközpont épüljön. Az álom lassan rémálommá válik, egy bejelentést követően ugyanis először a területileg illetékes környezetvédelmi felügyelőség tartott helyszíni szemlét a területen, június 14-én. (Lapunk júniusban részletesen foglalkozott már az üggyel.)
A hatóság képviselője többek között ilyen megállapításokat tesz a jegyzőkönyvben: "Felhívom a figyelmet, hogy az istálló melletti olajjal telt akna jelenlegi állapotában semmilyen szinten nem felel meg a műszaki védelmi előírásoknak és jelentős környezeti kockázatot hordoz magával." Felhívták ugyanakkor az ügyfél  - az önkormányzat képviselőjének - figyelmét arra is, hogy a területen talált veszélyes hulladékok jogszabályok szerinti kezeléséről, elszállíttatásáról gondoskodnia kell: az önkormányzatot képviselő polgármester az ártalmatlanítást meg is ígérte.
A teljes mértékben máig nem tisztázott környezeti ártalmak mellett azonban más kérdés is borzolja a helyi közvéleményt. A Belmajor önkormányzati tulajdonba kerülése: hogy vehetett meg egy ilyen kockázatos területet a falu? Az adásvételi szerződés szerint a Belmajort az önkormányzat a teljes vételár,  az igen magas 25 millióról indulva a végül kialkudott 11 millió forint utolsó részletének kiegyenlítéséig nem adhatja el. Visszatáncolni sem lehet, ráadásul a vevő semmilyen kártérítést sem kérhet az ingatlannal kapcsolatos bármilyen, későbbiek során előkerülő rejtett hibáért. Ez tulajdonképpen a szokatlanul hosszú futamidő ellentételezése lett. 
- Ennek minden pátkai issza majd a levét, mi fogjuk kifizetni, ki tudja, még hány évig! - fakadt ki egy pátkai a legutóbbi közmeghallgatáson. Megszólították Gyenei Lajos képviselőt, aki az egykori belmajori téeszt húsz évig vezette: tudott-e arról, hogy az aknába eresztik a fáradt olajat a gépekből? Gyenei egyértelmű nemmel felelt, amire hurrogás volt a reakció. A képviselő szerint 1976 körül valóban volt környezetszennyezés itt, de mint mondta, azt ő műszaki vezetőként betiltatta, az olajat elszállíttatta.
- Aki Pátkán lakik, az mind tudta, hogy ott környezetszennyezés van! - kiabált be egy másik helybéli. A lakosok attól tartanak, több tízmilliós lesz a teljes kármentesítés.
Az ötpontos mintavétel szerint az alifás szénhidrogén (olaj) mért legmagasabb koncentrációja 270-szeresen haladja meg a rendeleti határértéket (100 mg/kg) a földtani kőzetben - áll a KDT-KTVF egy hete érkezett határozatában. A felügyelőség első fokon 2011 áprilisi határidővel kötelezi az önkormányzatot a teljes tényfeltárásra, amely tartalmazza a szennyeződés megállapítása mellett azt a műszaki tervet is, miként történik majd a kármentesítés. De ennek költségeiről még senki sem merne nyilatkozni.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!