Prikkel-ügy - Megkezdődött a másodfokú tárgyalás a Fővárosi Ítélőtáblán

Megkezdődött a mezőszilasi Prikkel-házaspár megölésével vádolt két férfi büntetőperének másodfokú tárgyalása a Fővárosi Ítélőtáblán csütörtökön. Döntés a jövő héten várható.

MTI

Az ügyben első fokon egy évvel ezelőtt a Fejér Megyei Bíróság Németh Józsefet 15 évre ítélte bűnsegédként, előre kitervelten, nyereségvágyból, több emberen elkövetett emberölés miatt, apja, idősebb Németh József ugyanezért a cselekményért tettesként életfogytiglant kapott azzal, hogy leghamarabb 30 év múlva bocsátható feltételes szabadságra.
Az elsőfokú bíróság által megállapított tényállás szerint a fiú - apja közvetítésével - tízmilliós kölcsönt vett fel a Prikkel-családtól, ám a törlesztéssel nehézségei voltak. Némethék 2006. december 29-én elhívták házukhoz a Prikkel-házaspárt és miután összeszólalkoztak, az apa baseball-ütővel agyonverte Prikkelt és a feleségét. Ezután az apa és a fia a holttesteket összekötözte és éjjel egy elhagyatott helyre vitte, ahol az áldozatokat az autójukba rakta, benzint locsolt a járműbe és felgyújtotta azt.


A nyomozás során Némethék megkísérelték másokra terelni a gyanút; volt, amikor az eljárásnak hat gyanúsítottja volt, de a gyilkosság után egy évvel letartóztatták idősebb és ifjabb Németh Józsefet, a többiekkel szemben pedig megszüntették a nyomozást. A nyomozásnak ebben a szakaszában a fiú mutatta meg a kiégett autót és az áldozatok földi maradványait  a hatóságoknak.
A 2009 decemberében kihirdetett elsőfokú ítéletet az apa vonatkozásában tudomásul vette az ügyészség, a fiú esetében azonban súlyosításért fellebbezett, a védők felmentésért, illetve enyhítésért folyamodtak.
A csütörtöki tárgyaláson a másodfokú bíróság úgy határozott, hogy saját kérésére újra meghallgatja tanúként azt az asszonyt, akinek a férjét és fiát vádolják a kettősgyilkossággal.
Az asszony - aki az eljárás adatai szerint nem volt otthon a gyilkosság idején - előbb lényegében arról beszélt, hogy nem tud a gyilkosságról, de a fia "nem ártott soha senkinek". Ezután a bíróság felolvasta az asszony eljárás során korábban tett féltucatnyi, egymásnak több ponton ellentmondó, esetenként családtagjait terhelő vallomásait, mire az asszony elmondta, hogy a gyilkosság másnapján a fia sírva számolt be neki a történtekről. E szerint az apa "nem tudott uralkodni magán", ahogy az már korábban a saját családjában is többször megtörtént.
Az asszony beszélt arról, hogy a fia elmondta neki: mikor az apa leütötte áldozatait, ő szólt az apjának, hogy hívjanak segítséget a sérültekhez, nézte, hogy van-e pulzusuk, de az apa rákiáltott, hogy maradjon nyugton, ne nyafogjon, hanem inkább segítsen. Utasította a fiát, hogy segítsen megkötözni a holttesteket.
"Szerettem volna segíteni, de nem tudtam, nem volt idő, pillanatok alatt történt minden" - idézte fel gyilkossággal vádolt fia szavait az anya tanúvallomásában a táblán.
A Prikkel-házaspár megölése ügyében várhatóan jövő héten, a védőbeszédeket követően kerülhet sor a másodfokú határozat kihirdetésére a Fővárosi Ítélőtáblán.

Korábbi cikkeink a Prikkel-ügyről itt!

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!