Több tucatnyi halottja van az új-zélandi földrengésnek

Szükségállapotot rendelt el a városvezetés az új-zélandi Christchurchben, amelyet kedden nagy erejű, 6,3-as fokozatú földrengés rázott meg - jelentette be a polgármesteri hivatal. Legalább 65 halálos áldozata van a keddi új-zélandi földrengésnek - közölte John Key miniszterelnök.

MTI

Az áldozatok száma valószínűleg nőni fog, ahogy a mentők a romok között túlélők után kutatnak a Déli-szigeten lévő Christchurchben, az ország második legnagyobb, 350 ezer lakosú városában.


Bob Parker polgármester, aki már előzőleg szükségállapotot hirdetett ki a városban, azt mondta: 150-200 ember lehet a romok alatt.
A 6,3-es erősségű földmozgás középpontja néhány kilométernyire volt Christchurhctől, mindössze négy kilométer mélyen. A rengést a várostól 300 kilométerre is érezni lehetett.
Tavaly szeptemberben is megrázta a várost egy nagy erejű, 7-es fokozatú földrengés - majdnem négymilliárd dolláros kár keletkezett -, de az kora reggel történt, az utcák néptelenek voltak, a mostani viszont tíz perccel délután egy óra előtt, amikor sokan járnak az utcán.


Szemtanúk szerint súlyosan megrongálódott a város székesegyháza, a homlokzat teljesen leomlott, és tartani lehet tőle, hogy emberek vannak a romok alatt. Állítólag két buszra is kövek zuhantak, de nem lehet tudni, itt vannak-e áldozatok. A tv-felvételeken látni lehetett, amint mentők kutatnak a törmelékek között egy olyan helyen, ahol néhány órával korábban még egy többemeletes irodaház állt. Egy másik irodaház lángokban állt, helikopterekről próbálták oltani a tüzet.
Az utcákon pánikba esett emberek szaladtak, súlyos sérülteket húztak ki a romok alól. A városban megszűnt az áram- és a telefonszolgáltatás.
Új-Zéland két tektonikus lemez találkozásánál fekszik, ezért évente több mint 14 ezer földrengést regisztrálnak a szigetországban, ezek közül átlagosan 20 haladja meg az 5-ös erősséget.

 

OLDALTÖRÉS: Az eddig nagy földmozgások Új-Zélandon

 

 

 

 Az eddig nagy földmozgások Új-Zélandon

Új-Zélandon kedd reggel a Richter-skála szerint 6,3-es erősségű fölrengés történt néhány kilométernyire Christchurchtől, mindössze négy kilométer mélységben. A szerencsétlenségnek több mint 60 áldozata van.
 Új-Zélandon sokszor reng a föld, e rengések azonban többnyire nem követelnek emberáldozatokat. Az eddigi legtragikusabb földmozgás 1931-ben történt, amikor a 7,8 erősségű rengés 256 ember halálát okozta. Christchurchben utoljára 2010 októberében volt egy 5-ös erősségű földrengés. Az MTI-Sajtóadatbank összeállítása a nagy új-zélandi földrengésekről.
    1848. október 16. - A déli szigeti Marlborough környékén a 7,8 erősségű földmozgás 3 emberéletet követelt.
    1855. január 13. - Wellingtonban a 8,2-es földrengés 4 telepes és számos helyi maori őslakos halálát okozta.
    1929. június 17. - A déli szigeten történt 7,8-es rengés következtében 17 lakos halt meg.
    1931. február 3. - Az ország eddigi legsúlyosabb, 7,8 erősségű földrengése sújtotta Napiert, 256 ember halálát okozta, s hatalmas anyagi károk keletkeztek.
    1934. március 5. - Az északi szigeten történt 7,6-es földmozgás nem követelt emberáldozatot, de anyagi károkat okozott.
    1942. június 24., majd augusztus 2. - A 7,2-es, majd 7-es földrengés jelentős anyagi károkat okozott az északi-szigeti Wairarapában.
    1968. május 24. - A déli szigeten, ritkán lakott területen történt 7,1-es földrengés következtében 3 ember halt meg.  
    1987. március 2. - Az északi szigeti 6,8 erősségű rengésben senki sem halt meg.
    2007. december 20. - A 6,8-es erősségű földmozgás az északi-szigeten nem követelt emberéletet.
    2009. február 19. - A Kermadec-szigetek közelében a 7,3-es erősségű földmozgás következtében jelentős anyagi károk keletkeztek.
    2009. július 16. - Az északi szigeti 7,8-es rengés, majd a kisebb cunami anyagi károkat okozott.
    2010. szeptember 4. - A Christchurch közelében történt 7,1-es erősségű földmozgás hatalmas anyagi károkat okozott, de senki nem halt meg, ketten súlyosan megsérültek.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!