2011.08.04. 12:02
Filipe Oliveira az új fogás a Vidinél
Székesfehérvár - Újabb portugál futballistával, az olasz Parma FC csapatától egy évre kölcsönbe érkező Filipe Oliveirával bővült a Vidi. A bajnok szombaton az újonc Diósgyőrt fogadja.
A Videoton FC csütörtökön 13 órakor jelentette be, hogy az olasz élvonalból, a Serie A-ban szereplő Parma FC csapatától egy évre kölcsön kapta a 27 éves portugál középpályást, Filipe Oliveirát. A 21-szeres portugál U21-es válogatott futballista a többi között az angol Chelsea játékosa is volt, de csak öt mérkőzésen lépett pályára.
A Bragában született Oliveira a helyi egyesületben kezdett el focizni, majd 16 évesen két évig a Porto ifjúsági csapatában szerepelt.
- Emlékszem, akkoriban játszott a Portóban Fehér Miki is, és ifistaként mindannyian felnéztünk az első csapat játékosaira. Nagyon megrázott Miki 2004-es tragédiája. Ekkor már Angliában futballoztam, de folyamatosan nyomon követtem a portugál bajnokság történéseit - mondta a Vidi honlapjának Oliveira.
A Chelsea akkori menedzsere, Claudio Ranieri figyelt fel és ragaszkodott a tehetség leigazolásához. Nagyon erős kerete - a többi között Drogba, Lampard, Terry, Ricardo Carvalho, Paulo Ferreira, Tiago Mendes játszott a csapatban - volt akkor a londoni klubnak, s miután Oliveirának az volt az első profi klubja, nehéz lett volna azonnal beverekednie magát. Így csak öt mérkőzésen lépett pályára, s közben kölcsönben szerepelt két kisebb klubnál. Négy év után, 2006-ban hazatért Portugáliába és a Marítimo, majd a Leixoes után visszatért nevelőegyesületébe, a Bragaba, ahol 2010-ig szerepelt. Közben 2004 és 2007 között, 21 alkalommal játszott a portugál U21-es válogatottban is, ahol 4 gólt szerzett.
2010-ben ismét külföldre igazolt, ezúttal Olaszországba, a Parma csapatába.
- Sajnos a Parmanál nem volt szerencsém, hiába igazoltak le, és hiába nyújtottam minden edzésen a maximumot, az edző valamiért nem kedvelt, ezért kölcsönadtak a Serie B-ben szereplő Torino FC-nek, ahol 4 meccsen kaptam lehetőséget. Paulo Sousat még Portugáliából ismerem, igaz sosem volt az edzőm, de többször látott játszani az U21-es válogatottban. Örülök annak, hogy rám gondolt és megkeresett, természetesen azonnal rábólintottam a magyar bajnokcsapat ajánlatára, és a Parma sem gördített akadályt a kölcsönadásom elé. Posztomat tekintve középpályás vagyok, főleg a két szélen szoktam játszani, de akkor sem jövök zavarba, ha a védelem jobb vagy a bal oldalán kell játszanom - mesélte lelkesen a portugál labdarúgó.