2012.01.04. 14:38
Őrségváltás: újabb alakulat katonái értek haza épségben
Székesfehérvár - A 2014-re tervezett kivonulásig még sokszor kell számolnia a hónapokat azoknak, akik Afganisztánban szolgáló katonáink épségéért aggódnak idehaza. Egy küldetés most véget ért.
Egyszerre volt visszafogadó és kibocsátó ünnepség az Alba Regia laktanyában. Lefordítva ez azt jelenti, hogy Afganisztánból hazaérkezett, Libanonba és Nyugat-Szaharába útnak induló katonákat köszöntöttek az Összhaderőnemi Parancsnokság (ÖHP) rendezvénytermében.
Az MH Nemzeti Támogató Elem harmadik váltásából és az ISAF logisztikai iskolájának első magyar váltásából jöhettek szolgálatuk végeztével épen és egészségesen haza honvédeink. Küldetésükről Baráth István dandártábornok, az ÖHP logisztikai erőinek főnöke azt mondta: a világpolitika fájó pontja, nagy feladata egy működőképes Afganisztán létrehozása. A honvédség elsősorban fejlesztésekben és képzésekben, az újjáépítéshez kapcsolódó feladatok ellátásában vesz részt. A lehető legnagyobb hatékonyságot követeli tőlünk (is) az afganisztáni helyzet.
A Mazar-e Sharifban (Mazarban, ahogy a mieink mondják) tevékenykedő logisztikai alakulat dolgát eleinte a Pul-i Khumriban lévő PRT-bázis katonái végezték el, ám idővel szükségessé vált egy különálló egység kiutazása. A harmadik váltás tagjai kapták meg hazájuk elismerését szerdán kitüntetés, vagy érem formájában. Baráth tábornok összességében kiválónak ítélte meg a műveleti területen feladatukat végző magyar katonák teljesítményét. Bátrabbakká váltak és kivételes képességekkel gazdagodtak honvédeink, mondta, s hozzátette: a külszolgálattal egyrészt nemzetközi és szövetségesi kötelezettségeinknek teszünk eleget, másrészt a hazatérők tapasztalatai növelik a honvédség harcértékét.
A kiutazó 2-2 katonához szólva Baráth István dandártábornok elmondta: a libanoni és a nyugat-szaharai misszió is bőven rejt magában veszélyeket.
- Nehéz feladatok várnak önökre, hiszen a világ olyan térségeibe indulnak, amelyek gyakran szerepelnek a híradásokban. Elvárom tehát, hogy a feladatteljesítés során elsősorban a biztonságra és a szabályok betartására fektessék a fő hangsúlyt - jelentette ki a logisztikai erők főnöke.
Nyugat-Szaharában (ahol a megszálló marokkói hadsereg és az ellene egykor harcoló nyugat-szaharai haderő közötti fegyverszünetet kell ellenőrizni) 25 nemzet katonáival működik együtt az egyéni beosztásokba induló két honfitársunk. Libanon pedig az ENSZ egyik legzűrösebb terepe: 1978 óta eddig mintegy kétszáz külföldi békefenntartó halt meg ott munkája közben.