Volt, aki gyerekruhát lopott, mások fát

Sűrű napjuk volt a fehérvári rendőröknek, több helyre is lopáshoz riasztották őket,gyerekruhát, tornacipőt próbáltak fizetés nélkül kivinni a boltból, de fatolvajokkal is akadt dolguk.

feol.hu

Délelőtt egy áruházi lopáshoz riasztották a rendőröket a Palotai útra. Ott ugyanis egy 20 éves vértesacsai nő próbált meg ellopni egy kétrészes gyermekruhát 3 400 Ft értékben úgy, hogy arról az áruvédőt letépte. A rendőrök a fiatal nőt előállították a kapitányságra, ahol lopás vétség elkövetése miatt gyanúsítottként hallgatták ki, majd 10 hónapos gyermekére tekintettel - akit egyedül nevel - szabadon engedték.

Egy órával később egy 48 éves fehérvári férfit vezettek elő a Palotai útról a Közép-dunántúli Országos BV Intézetbe, mert Székesfehérvár Megyei Jogú Város jegyzője erről határozott.

A kora délután folyamán egy másik bolti tolvaj előállításához küldte az ügyeletes a járőröket. A helyszín ezúttal a Budai úton lévő egyik áruház volt. Egy 39 éves jánosházai férfi volt az, aki az üzletben felbontott egy Unicumot, beleivott, majd lerakta egy másik polcra. Tettével 1 190 Ft-os kárt okozott a boltnak. A férfit a rendőrök előállították a kapitányságra.

Szintén a délutáni órákban fogtak ittas kerékpárost a rendőrök: a  61 éves férfi a Balatoni úton biciklizett, amikor ellenőrizték. Az alkoholszonda 0,13 mg/l értéket mutatott. A férfi ellen közigazgatási feljelentés készült.

A délután folyamán a rendőrök a Sörház térről egy 43 éves fehérvári férfit vezettek elő a Közép-dunántúli Országos BV Intézetbe a Székesfehérvári Törvényszék BV Csoportja által hozott határozat alapján.

Pár perccel később a fehérvári járőrök egy újabb bolti lopásnál kellett, hogy intézkedjenek. Egy 20 éves budapesti és egy 21 éves fehérvári nő volt az, akik a Rákóczi úton lévő áruházból úgy próbáltak meg fizetés nélkül kivinni az üzletből egy női tornacipőt, hogy az áruvédőt megrongálták. A cipő ára 3 490 Ft volt. A két fiatal nőt a járőrök szintén a kapitányságra állították elő, ahol gyanúsítottként hallgatták ki őket.

Iszkaszentgyörgy, Kisiszkahegyen fogott el a helyi KMB-s két helybéli lakost, egy 36 és egy 48 éves férfit, akik fát loptak. Mint kiderült, az elmúlt egy hónapban többször vágtak ki illegálisan különböző fajtájú fákat a 8-as főút 16-as km szelvénye melletti területről, ami a Magyar Közút Zrt. tulajdona. A rendőrök a két személy hétvégi házánál találtak kb. 15 köbméter fát, amit lefoglaltak, ugyanúgy, mint azt az egy köbmétert is, amit a páros még nem tudott elszállítani az erdőből a tettenérés miatt. A fákat a cég képviselője átvette a rendőröktől. A lopással okozott 120 000 Ft-os kár így megtérült. A két férfit a rendőrök előállították a Székesfehérvári Rendőrkapitányságra, ahol lopás vétség elkövetése miatt megindult velük szemben a büntetőeljárás.    

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!