Melyik székre ülnek majd a politikusok?

Fejér megye - Az újonnan megszavazott törvény szerint az országgyűlési képviselők más fizető állást nem tölthetnek be a jövőben, tehát többségüknek választaniuk kell majd a következő parlamenti ciklus előtt.

Tihanyi Tamás

A megye tizenhárom országgyűlési képviselője közül hat, más közéleti funkciót is betöltő honatya véleményét kérdeztük a megszavazott változásról. 



Dorkota Lajos kormánymegbízott: - Támogattam az összeférhetetlenségi jogszabályt. A parlament ugyanis 386 fős helyett 200 fős lesz, de a munka nem csökken, a bizottságok száma sem.  Így már nem lesz megoldható, hogy a képviselő kétféle tevékenységet végezzen. Jómagam azt gondolom, hogy országgyűlési képviselőjelöltként méretném meg magam a dunaújvárosi körzetben. Már csak azért is, hiszen ott huszonkét  éve politizálok.  A döntés természetesen a választópolgároké lesz. A választási eredmények birtokában kell majd dönteni a továbbiakról. Egyébként egy félreértést eloszlatnék.  A civil praxisér aggódók, például orvosok, dolgozhatnak a képviselőség mellett is, ám jövedelmük nem származhat belőle.



Vargha Tamás, a Fejér megyei önkormányzat elnöke: - A 2010-ben megalakult 386 fős országgyűlés az azt megelőző időszakban kialakított jogszabályok szerint kezdte meg és fejezi be 2014-ben a működését. Magyarország megújításának részeként megalkottuk azt a törvényt, amelynek keretei között 2014-től egy drasztikusan, szinte a felére csökkentett, maximum 200 fős létszámú testület folytatja törvényhozói munkáját a Parlamentben. A törvényt támogattam, hiszen új, igazságos, átlátható javadalmazási szabályokat vezet be.



Varga Gábor cecei polgármester:  - Megszavaztam az új törvényt. Persze lehet érveket mellette és ellene is felhozni. Megítélésem szerint a kisebb településeken  nem okozott gondot a polgármester kettős leterhelése. Viszont a jövőben  kisebb lesz a parlament, ezért teljesen  világos, hogy korlátozást vezetünk be.


Cserna Gábor  Dunaújváros polgármestere: - Jómagam 2010 októbere óta vagyok parlamenti képviselői is, s úgy gondolom,  a kettős funkció nagyon megterhelő. Teljesen normális dolognak tartom, hogy a két tisztséget szétválasszák, hiszen felelősséggel nem lehet mind a kettőt csinálni. Én magam inkább a helyi politikát választom majd, ha arra kerül a sor.



Tessely Zoltán Bicske polgármestere, valamint 23 település országgyűlési képviselője a Parlamentben. Kérdésünkre elmondta: szerinte igazuk van azoknak is, akik azt mondják, hogy országgyűlési képviselőként számos előnnyel jár, ha valaki egy település vezetőjeként belülről jól ismeri egy város problémáit. Viszont tény - tette hozzá -, hogy a parlamenti munka és egy város vezetése együtt olyan feszített tempót diktál, amely hosszútávon a terhelhetőség határait súrolja.  
Az új törvények szerint a következő választási ciklusban már csak 106 választókerület lesz, vagyis még több település kerül egy képviselőhöz, amely még nagyobb feladatot jelent. A kérdés azonban az, hogyan tudok többet segíteni? Mindkét feladat kedves a számomra, a közeljövőben azonban eldől, merre tovább -  mondta Tessely Zoltán polgármester.



Cser-Palkovics András,  Székesfehérvár polgármestere: - A parlamentről szóló új törvényi szabályozás azt eredményezi, hogy az országgyűlés a jövőben hatékonyabban és mindenek előtt olcsóbban működhet, amely változásokkal egyetértek. A javadalmazás és az összeférhetetlenség új szabályozása is a takarékosság jegyében, valamint a feladatkörök egyértelműsítése érdekében született. A jövőben magam ott szeretnék dolgozni, ahol a város közössége szerint a legtöbbet tehetem Székesfehérvárért - jelentette ki Cser-Palkovics András.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!