2013 ünnepi év lesz Fehérváron

Székesfehérvár - Az 1938-as székesfehérvári országgyűlés Szent István halálának kilencszázadik évfordulója előtt tisztelgett. Az esemény 75. évfordulóját emlékévvel ünnepli Székesfehérvár 2013-ban.

Házi Péter

Mint arról beszámoltunk, Cser-Palkovics András polgármester már tavaly bejelentette az emlékév szervezését, decemberben pedig a közgyűlés is döntött az  emlékbizottság felállításáról. Hétfőn  megalakult az emlékbizottság, melynek elnöke Csurgai Horváth József, a Városi Levéltár igazgatója. Tagjai: Spányi Antal megyéspüspök, Kohutné Simon Erika, a Vasvári  Gimnázium tanára,  Laczkó Gábor, a Vasvári Pál Általános Iskola igazgatója,  Újváry Gábor történész, Poklosi Péter, a Városvédő és Szépítő Egyesület elnöke, Bobory Zoltán, a Vörösmarty Társaság elnöke, a  titkári feladatokat  Percze Ilona, a közművelődési iroda munkatársa látja el.
 Az alakuló ülésen elhangzott: a 2013-as programsorozat egyik célja, hogy visszahozza a mára elveszett, felhígult Fehérvár-tudatot és erősítse a lokálpatriotizmust. A kulturális programokon túlmenően   konferenciák szervezését, maradandó köztéri alkotások létrehozását tervezik. A bizottság tagjai egyetértettek abban, hogy a város iskoláinak bevonása megkerülhetetlen feladat lesz, mert minden itt tanuló diáknak fontos, hogy ismerje Székesfehérvár történelmét. Számukra vetélkedőket, pályázatokat szerveznek.
Cser-Palkovics András elmondta, az ünnepi eseményekre a városnak biztosítani kell a pénzt. Hozzátette, felmerülhet országos szintű támogatás kérelmezése is.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!