A kultúra lovagja festő, gyűjtő, művésztanár

Senki, sehol, soha nem láthatta azokat a képeket, amelyekkel május végén Fehérváron, a Csók Képtárban debütál Fehér László. Szülővárosának meglepetéseket tartogat, de "folytatásos regényéből" is kap ízelítőt a friss és lenyűgőző vizuális élményekre éhes közönség.

Zágoni Erzsébet

Ami a meglepetéseket illeti,  előre csak annyit árult el, hogy a képtár  felső szintjén mutatja be 2-2,5 méteres,  kör alakú  tondóit. Május 29-én   Juhász Ferenc,  Kossuth-díjas költő nyitja meg kiállítását. A jeles alkalomra  Földényi F. László  írt esszét A semmi: Isten árnyéka címmel, amely a 2007-től 2010-ig készült művek   fotóival  elegáns, fekete-fehér   borítású kötetben  jelenik meg.

 A Kossuth-díjas művészt,   a Magyar Kultúra Követét az egyetemes művészettörténetbe nem csak  kiállításai és   nemzetközi sikerei emeleték be, egyetemi tankönyvek is. Amerikában  Donald Kuspit   A festészet újjászületése a késő XX. században című (tan)könyvében egyedüli magyarként szerepel a világ kortárs alkotói  között. Kútbanéző című képe látható a   Londonban megjelent Piotrowszki-kötet borítóján, amely a Művészet és avantgarde  Kelet-Európában címmel  jelent meg a közelmúltban.    A fél világ nagy múzeumaiban szerepelt már,  a hírek szerint jövőre Athén négy  emeletes magánmúzeumába  költöznek alkotásai  fél évre. A tulajdonos,   Vlasiss   Frissiras   régóta vadászik képeire.  A művészetpártoló műgyűjtőről mesélte:
- Amikor Los Angelesben  nyílt kiállításom, két   nap múlva  Párizsba kellett repülnünk, az ottani tárlatnyitómra.  Az előbbi  helyszín lassú,  nyugalmas,  kényelmes életérzést keltett,  a párizsi  viszont maga volt   a nagyvilági nyüzsgés.  Azon a napon  abban az utcában 40 tárlat nyílt.   Az alkotások nagy részét az első napon eladták, de még a raktárban maradt művek is elkeltek.  A  nemzetközi tekintélynek örvendő   görög műgyűjtő-múzeumtulajdonos  is akart tőlem  vásárolni,  de minden munkámat megvették. Amikor Magyarországon járt feleségével, és benézett  a Ludwig Múzeumba,  akkor  a hajléktalanokról készített  portréimat láthatta. Megkeresett, majd egy  év múlva újra eljött,  táci műtermembe is körülnézett, vásárolt,  és  meghívott múzeumába, ahol mostanában  Gerhard  Richter  látható. Minden évben két nagy kiállítást rendez, és reprezentatív könyvet  jelentet meg a művészvendégekről.

A kultúra lovagja  a fehérvári  Diófa vendéglő nemzetközi forgalmát is  növeli. A magyar konyha remekeiből ott adott ízelítőt a görög   vendégnek.   Nancy Goodman Brinken, korábbi amerikai-magyar nagykövetet  is  meghívta a Diófába.  A közöttük kialakult baráti kapcsolat  ma is él. A napokban   jött a hír, hogy fehérvári kiállítására ők is kíváncsiak, sőt, Nancy hoz magával  egy tucat érdeklődő vásárlót,  műgyűjtőt New Yorkból és Wasingtonból,  a vendégek a műtermébe is ellátogatnak.
Fehér László maga is gyűjtő. Most éppen a Műcsarnokban látható gyűjteményének egy szelete, a    magyar realistákból ad ízelítőt Lakner Lászlótól  a kortársakig.  Merics Imre,  a hazai mecenatúra híres-neves  alakja  ugyancsak szerepel ezen a kiállításon, neki természetesen Fehér-képei is vannak és sok Kokas-festménye. Kokas mesternek  kedves tanítványa volt Laci,   így Vál és Ginza szerelmetes "föstője" a szívében és   a gyűjteményében is helyet kapott.
A nagymesterré nőtt tanítvány  oktat is a fehérvári Gorsium Zene- és Művészeti   Alapiskolában.  A középiskolások kivételes helyzetben vannak, tehetséges és lelkes   tanárok oktatják, nevelik őket.   A  festőművész-tanár  az ideális modellt M. Tóth István, Szalai Zoltán,  Szentiványi Lajos,  Kokas Ignác erényeiből rakta össze.  Ő elsősorban művészeteket kedvelő és értőn szemlélő embereket akar nevelni, a  tehetségeket pedig  _- szárnyaik  nyesegetése helyett - repülésükben segíti.
 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!