A lektorátus is támogatja a Wekerle- emlékművet

Mór - A szakértőknek tetszett a Wekerle- emlékmű terve, az elképzelt helyszíne is. Sőt azt is javasolták, hogy a központi pályázatból állami támogatást is kapjon a mű.

Tribolt Lajos

Mihályi Gábor, Rieger Tibor szobrászművészek  és Leposa Zsóka művészeti főtanácsadó részvételével lektorátusi szakmai zsűri tekintette meg Nagy Benedek szobrászművész Wekerle Sándor-emlékművének 1:1 léptékű viaszmodelljét. A szakmai zsűri dicsérettel javasolta megvalósítani az emlékművet.


Meggyőző erejű, kvalitásos alkotás, amely karakteresen jeleníti meg a neves államférfi alakját. A kompozíció izgalmas műfaji kísérlet: minden oldalról érdekes, formabontó körplasztika, miközben a figurarész megőrzi a portrédomborművek klasszikus hagyományait. A rövidülésben látszó architektúra is változatos, nagyvonalúan mintázott, változatos a faktúra, a nagy bronzfelületek sem válnak unalmassá. A feliratok elhelyezése jó, részét képezik a kompozíciónak - olvasható a lektorátus szakvéleményében, amelyet az önkormányzat honlapján tett közzé a Wekerle-emlékbizottság.
A Képző- és Iparművészeti Lektorátus egyébként a Móri Városvédő és Szépítő Egyesület felkérésére és az önkormányzat részleges költségvállalásával végezte el az Erzsébet téren felállítandó emlékmű véleményezését. A szakvéleményben szerepel, hogy a művésszel egyetértésben az önkormányzat által kijelölt helyszínnel a lektorátus egyetért. A szobor zöldterületen, a lankákon állna és a közvetlen környezetét bazalttal burkolnák.
A monumentális emlékmű  (a teljes mérete 5,5 méter, az alak 2,4 méteres lesz) a szakvélemény szerint jól uralja majd a teret. Ez a tér egyébként Wekerle egykori szülőháza mellett van.
A lektorátusi szakvélemény kitér arra is, hogy a későbbi tervekben szerepel a tér templom felöli oldalán esetleg Trianon-emlékmű felállítása.  A szakértő szerint azonban a Wekerle-emlékmű meghatározó lesz a téren. A bizottság javasolta azt is, hogy a köztéri alkotások létrejöttét segítő pályázaton támogassák a móri emlékművet.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!