Benzines vizet tankolt egy autós! Lerobbant a kocsija

Székesfehérvár - Vizezett benzint tankolt olvasónk egy fehérvári kútnál. A javíttatást kifizették neki a kúton, ahol azt állítják: technológiai malőr történt, ami máshol is megeshet.

B. Kiss László

Június 3-án, csütörtökön délután 12 liter benzint tankolt az egyik székesfehérvári töltőállomáson a panaszos. Ezt követően talán másfél kilométert autózott, amikor a kétéves kocsi váratlanul leállt. Olvasónk trailert hívott, és az autót a márkaszervízbe szállíttatta, ahol megállapították: víz került a benzinbe... Panaszosunk nagyjából két óra múlva tért vissza a kúthoz, hogy reklamáljon. Az esetről jegyzőkönyvet vettek fel, aminek alapján másnap, amikor elkészült az autó,  - mint a panaszos mondja - egy hang nélkül megtérítették neki a szervizelés több tízezer forintra rúgó költségét.


Ő azonban mégsem nyugodott meg. Bár az anyagi kára  megtérült  - reméli, hogy a négymillós autó nem szenvedett maradandó károsodást -,  az átélt izgalmakért azonban  nem kárpótolták. Ráadásul másnap gyalog volt kénytelen óvodába vinni a kislányát a zuhogó esőben. Olvasónk szerint a  kútnál egyébként  nem tudtak a számára  megnyugtató választ adni arra: miként kerülhetett víz a benzinbe?
A panasszal megkerestük a szóban forgó benzinkút tulajdonosát. Ő megerősítette: az eset valóban megtörtént. Mint elmondta, azon a délutánon  a panaszoson kívül még  további három autós jelezte a problémát. A kárukat megtérítették.  A töltőállomás tulajdonosa személyes látogatásra is meginvitálta lapunk munkatársát, aki  eleget tett a meghívásnak. A tulajdonos, aki hasonlóan a panaszoshoz, nem vállalta arcát, nevét, megmutatta a lefejtőaknát, amelynek alján hétfőn is állt a talajvíz. Ha a talajvíz az esőzések hatására hirtelen megemelkedik - mondta el  -,   akkor előfordulhat, hogy a csőcsatlakozások is víz alá kerülnek, és a tömítés dacára   a nedvesség beszivároghat az  üzemanyagtartály(ok)ba.
A víz azonban nem keveredik a benzinnel, leül annak az aljára.   A tulajdonos megmutatta azt az elektromos ellenőrző műszert is, amely azt is jelzi, mennyi víz található a tartály alján. Ez hétfőn az egyik gigantikus tárolóedény esetében 1,5 milliméternyi volt. Ez kondenzvíz, ami nem okoz zavart  - jegyezte meg a tulajdonos. Ha a tartály alján annyi víz gyűlne össze, hogy  a szintje megközelíti a szívócső végét, akkor a készülék jelez, és le tudják állítani az illető kutat. Tény azonban az is, hogy a készülék  másik helyiségben található, mint ahol a két benzinkutas általában tartózkodik. A tulajdonos szerint olyan sajnálatos malőr történt, ami máshol is előfordulhat, mégha az ilyen nem is túl gyakori. A kutasnak nem érdeke vizezni a benzint, hiszen az autó attól leáll - húzta alá.   Előfordulhat az is, hogy négynél többen tankoltak a vizes benzinből, csak legföljebb  nem tudják,  miért robbant le az autójuk - vélekedik  a panaszos, aki szentül megfogadta: még egyszer véletlenül sem tankol ott, ahol egyszer megjárta.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!