Friss a virág az erdei síron - Az idős férfi évtizedek óta gondozza a szovjet katona nyughelyét

Bakonycsernye - Az erdőszéli, rég fölhagyott temetőben négy sírt gondoz Varga Ferenc. Három rokonáét meg egy ismeretlen szovjet katonáét. Nem szeretné, ha utóbbiról végleg elfeledkeznének.

B. Kiss László

A Rózsa utca végén állunk meg az autóval. Hívták ezt Új utcának, Kényszer utcának, az ötvenes években pedig Sztálin utca volt a neve - tudom meg az idős helyi polgártól, Varga Ferenctől, miközben magunk mögött hagyjuk a falut. Az ott a domb mögött Nagygyón-puszta - mutatja Feri bácsi. Amikor ő gyerek volt, hatvan-hetvenen éltek ott, s a boltíves istállóból csillén hordták ki az almot - meséli. Kis ligeten vágunk keresztül, ahol megcsodálom az itatóvályút, amelyet egy darab vagy tíz méter hosszú fából faragtak ki. Már az öt holdasnak nevezett réten járunk: a vállunk fölött hátrapillantva a bakonycsernyei iskola emeletes épületét, meg az evangélikus templomot látjuk kirajzolódni a távolban.

Aztán elérjük az erdőt, amely hosszan nyújtózik kelet felé. A szélső fák mögött régi, felhagyott temetőre lelünk. 1959-ben temettek ide utoljára - mondja Varga Ferenc, akinek a nagyapja, a nagynénje és a néhány hónapos korában meghalt lánytestvére nyugszik a lombok árnyékában. A még megmaradt sírok közöl - szemmel láthatóan - négyet gondoznak. Az előbb említett hármat, meg azét a szovjet katonáét, aki a közelben halt meg 1945-ben egy aknatalálat következtében. Először halála helyszínén hantolták el, egy év múlva hozták át sírkertbe a földi maradványait - tudom meg a sírok gondozójától, Varga Ferenctől.

A temetőben négy német katona is nyugodott, ám őket évekkel ezelőtt áttemették Fehérvárra.
- Öregek vagyunk, egyre inkább nehezemre esik a kijárás. Azt szeretném, ha az ismeretlen szovjet katona sírjáról a jövőben valaki más gondoskodna - mondja Feri bácsi, aki óhaját Bakonycsernye polgármesterének, Turi Balázsnak is jelezte. A polgármester - ezt már a községházán, az elöljárótól tudom meg - október végén levélben kereste meg a Honvédelmi Minisztérium Hadisírgondozó Osztályát, és tudatta: Nagygyón-pusztán is temettek el ismeretlen, vélhetően magasabb rendfokozatú szovjet katonát... Bakonycsernyén egyébként a Vörös Hadsereg egy másik tisztje is végső nyughelyet talált. Bojkó I.I. alezredes sírja az evangélikus templom kertjében található. Ez utóbbiról az Oroszországi Föderáció magyarországi nagykövetsége mellett működő Hadisírgondozó Irodának is tudomása van, és annak a szovjet katonasírok átfogó felújítását célzó program keretében a renoválását is tervezik, miként az egy tavaszi, a csernyei polgármesternek címzett levélből kitűnik.

Kilométerekre, magánterületen található az ismeretlen szovjet katona sírja, de ottjártunkkor is friss virág díszlett rajta. Éppen úgy, mint Varga Ferenc elhalt rokonaién.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!